MÖSZ: az utasok érdekét szolgáló megállapodás született a főváros és a kormány között

Jó minden utasnak, jó az agglomerációnak, jó Budapestnek és jó az országnak is a budapesti és az agglomerációs közösségiközlekedés-tarifaközösségről született megállapodás, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnöke és Lázár János építési és közlekedési miniszter kötött - közölte a MÖSZ agglomerációs tagozata kedden az MTI-vel.Azt írták, üdvözlik a döntést, miszerint március elsejétől egyetlen, közös bérlettel utazhatnak a MÁV-HÉV és a Volán, valamint a BKK összes járatán a Pest megyében és Budapesten élők. Hangsúlyozták: a megállapodás legfőbb nyertesei az utasok, köztük kiemelten az agglomerációban élők, akik számára a megállapodás egyszerűbb és olcsóbb utazást tesz lehetővé. A vármegyebérlet (9450 forint) és a Budapest-bérlet (9500 forint) megvásárlása helyett ugyanis a jövőben elég lesz megvenniük a vármegyebérletet, vagyis az utazási költségeik megfeleződnek.
    

A MÁV-HÉV és a Volán, valamint a BKK összes járatára érvényes egységes bérletrendszer bevezetésére évtizedek óta várnak az agglomerációs települések - mutatott rá a szövetség. A tájékoztatás szerint a megállapodással olyan rendszer jön létre, amikor megéri közösségi közlekedésre váltani mindenkinek. Hozzátették: fontos, hogy az ehhez tartozó minőségi szolgáltatást Budapesten kívül is biztosítsák az utasoknak. Fontos, hogy mielőbb elinduljanak az agglomerációt érintő, elakadt közlekedésfejlesztési projektek.
    

"Az utasokon kívül nyertesek az agglomerációs települések is, hiszen hosszú távon a túlzsúfolt és környezetterhelő közúti közlekedés alternatívájának erősítésével, kiemelten az elővárosi vasút, a kötöttpályás közlekedés fejlesztésével lehet növeli ellenállóképességünket, például a klímaváltozással szemben is" - ismertette a MÖSZ.
    

A közlemény szerint az agglomerációs települések elismerik a főpolgármester és a miniszter erőfeszítéseit megállapodás létrejöttében, külön kiemelve azt, hogy Budapest nehéz anyagi helyzete ellenére is vállalja, kigazdálkodja a megállapodással összefüggésben felmerülő többletköltségeket az utasok érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com