MSZP: újabb több száz magyar fiatal juthat ingyenes európai vonatbérlethez

Októbertől ismét pályázhatnak a 18 éves európai, így magyar fiatalok is ingyenes vonatbérletekre a DiscoverEU-program keretében - közölte az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője, a program mentora csütörtökön.Ujhelyi István az MTI-hez eljuttatott közleményében közölte, október 11. és 25. között azok pályázhatnak, akik 2004-ben születtek, utazni pedig ismét akár 30 napig is lehet majd 2023 márciusa és 2024 februárja között.
    

Hozzátette, a mostani fordulóban 35 ezer jegyet oszt szét az Európai Bizottság, ebből Magyarországnak, illetve a magyar fiataloknak 443 bérlet jut a kvóta szerint. Az EP-képviselő tájékoztatása szerint a 2018 nyara óta a DiscoverEU-pályázatokra több mint 750 ezer fiatal adott be jelentkezést, közülük több mint 165 ezren jutottak hozzá az ingyenbérletekhez.
    

A közlemény szerint Magyarországon is kiemelkedően sikeres a program, miután minden alkalommal sokszoros a túljelentkezés: eddig összesen mintegy 20 ezren jelentkeztek a különböző fordulókra, közülük 3610-en körbe is tudták utazni Európát az uniótól kapott InterRail-jegyekkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com