Négy légitársaság azonos szabályokat szorgalmaz az európai repülőterekről induló járatokra

Négy légitársaság - az easyJet, a Ryanair, a Jet2 és a Wizz Air - az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetséggel (T&E) közösen azonos szabályokat szorgalmaz az európai repülőterekről induló valamennyi járatra.A T&E MTI-nek küldött pénteki közleményében felidézte, hogy az Európai Bizottság az "Irány az 55%!" elnevezésű klímavédelmi csomagjában a légi közlekedésre vonatkozó szabályok reformját is javasolja.
    

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a bizottság javaslata csak az Európai Unión belüli járatokat érinti, pedig a kibocsátások több mint 60 százalékáért az EU-n kívülre induló és onnan érkező járatok felelősek. A négy légitársaság és a T&E közös állásfoglalása szerint ahhoz, hogy a légi közlekedési ágazat 2050-re szén-dioxid-mentessé váljon, elengedhetetlen a feladatok egyenlő elosztása minden szereplő között.
    

Nem szabad mentességeket adni, be kell vonni az EU-n kívüli célállomásokra irányuló, és onnan érkező járatokat is az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerébe - írják a közleményben. Váradi József, a Wizz Air csoport vezérigazgatója hangsúlyozta, függetlenül a végső célállomástól, az intézkedéseknek minden járatra vonatkozniuk kell, hiszen a szén-dioxid-kibocsátás nem áll meg az EU határainál.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com