Nem késik a tram-train beruházás a szegedi villamosrendszer energetikai bővítése miatt

Nem okoz késést a szegedi villamosvasúti hálózat energia-alrendszerének fejlesztése sem a tram-train szerelvények tesztüzemében, sem az év végére tervezett elindításában - mondta a tram-train beruházás főmérnöke pénteken a Délmagyarországnak.Kanda Imre közölte: a szegedi villamosvasúti hálózat energia-alrendszer megfelelő kapacitásának biztosítása a Szegedi Közlekedési Kft. (SZKT) hatásköre.

Erre a beruházó NIF Zrt.-nek és a beruházást ellenőrző, támogató mérnökszervezetnek rálátása vagy beavatkozási lehetősége nincs.
    

A beruházó és az SZKT jó együttműködése garanciát jelent arra, hogy a szegedi villamosvasúti hálózat energia-alrendszerének fejlesztése gyorsan és zökkenőmentesen megvalósuljon. A tramtrain-szerelvények jelenleg is próbafutásokat végeznek Szegeden, Hódmezővásárhelyen és a két település között - jelezte a szakember. A szegedi hálózat fejlesztésére elsősorban akkor lesz szükség, amikor már több szerelvény közlekedik, így a terhelés is nagyobb lesz, ez a jelenlegi tesztüzemet nem befolyásolja - tette hozzá.
    

A járművek lassan már az előírt 50 ezer kilométeres tesztüzem felénél járnak, több mint 20 ezer kilométert tettek meg problémamentesen - ismertette. A közlekedési rendszer indulását elsősorban e próbafutások sikeressége befolyásolja, csak akkor kezdődhet el a személyszállítás, ha a szigorú és hosszú tesztüzem megnyugtatóan lezárul - foglalta össze Kanda Imre, hozzátéve, a szegedi villamosvasúti hálózat energia-alrendszerének fejlesztése a városnak is kedvező, hiszen emeli az üzembiztonságot a vonalon.
    

Ha az úgynevezett tartampróbák a jelenlegi ütemnek megfelelően haladnak, akkor az adventi időszakban már a tram-trainnel tudnak közlekedni a szegedi és a vásárhelyi polgárok - közölte a főmérnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

http://ujhazak.com