Nemzetközi közúti ellenőrzési akció indult Zalában

Az első napon az ellenőrzött járművek 68 százalékánál találtak valamilyen hiányosságot azok a szakemberek, akik a jelentős tranzitforgalmat bonyolító Zala megyei útvonalakon tartanak háromnapos nemzetközi közúti ellenőrzési akciót.Sifter Rózsa, az évek óta rendszeresen tartott ellenőrzéseket szervező Zala Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja szerdán, az M7-es autópálya zalakomári pihenőjénél tartott sajtótájékoztatón elmondta: a magyar szakemberek mellett nyolc ország közlekedési hatóságai vesznek részt az ellenőrzésekben.

   
A magyarok mellett cseh, lengyel, szlovák, német, osztrák, szlovén, horvát és ukrán kollégáik segítik az akciót, a tapasztaltcserén kívül erre azért is van szükség, mert már az első napon ellenőrzött járművek 90 százaléka külföldi volt. A kedden a 86-os főúton, a rédicsi határátkelőnél zajlott ellenőrzések során 56 nehézteher-gépkocsinál végeztek komplex átvizsgálást. Az esetek 68 százalékában találtak problémát, elsősorban műszaki kifogások merültek fel - jelezte a kormánymegbízott.
    

Mint kifejtette: a második napon az M7-es autópályán, Zalakomárnál végeznek teljes kitereléses közúti ellenőrzést, amelyben a közlekedéshatóság szakemberei mellett részt vesznek a rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a katasztrófavédelem, a Magyar Közút Zrt. tengelysúlymérő állomásának és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak a munkatársai.


Elsősorban a közlekedésbiztonság erősítése a céljuk, ezért az utóbbi időben súlyos kimenetelű baleseteket okozó kisteherautók, kisbuszok és ezek vontatmányainak műszaki ellenőrzésére koncentrálnak. Ugyancsak fokozottan ellenőrzik a nehézteher-gépjárműveket, amelyeknél a járművezetők pihenőidejét, a tachográf használatát, a veszélyes áruk szállításának szabályait és a rakományrögzítést vizsgálják, de a túlsúlyos és túlméretes járművek kiszűrésére is figyelnek. Kiemelt feladat még az illegális migráció kiszűrése, valamint az útdíjfizetés ellenőrzése.
    

Sifter Rózsa arra is kitért, hogy a közlekedésbiztonságra közvetlenül kockázatot jelentű műszaki hiányosság esetén a javításig visszatartják a járműveket. Enyhébb esetekben csak figyelmeztetik a járművezetőket, súlyosabb hiányosságoknál azonban eljárást indítanak a hatóságok. Farkas Gábor, a kormányhivatal közlekedési szakügyintézője arról számolt be, hogy az első napon Rédicsen ellenőrzött járműveknél elsősorban fékhibákat, a rakomány szabálytalan rögzítését vagy az üzemanyagrendszer illegális átalakítását tárták fel.


Ez utóbbi azt jelenti, hogy elektronikusan kiiktatják az adalékadagoló rendszert, ezért ilyenkor az útdíjfizetéssel összefüggésben és a környezetvédelmi előírások megsértése miatt indítanak eljárást. Az M7-esen indult szerdai akcióban is már találtak reggel olyan román kamiont, amelynek vontatmányán nem engedélyezett átalakításokat végeztek, de ebben az esetben nem indul eljárás, a hiba kijavítására azonban szervizbe kellett vontatni a kamiont.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com