NFM: az enyhe időjárás ellenére a személyautók mintegy fele már téli gumival közlekedik

Mint írták, a közlekedési hatóság munkatársai a járási hivatalokkal együttműködve a Téli átállás elnevezésű országos akcióban november 8. és 10. között ellenőrizték, hogy a személyautókat és autóbuszokat megfelelően felkészítették-e a téli időjárási körülményekre.

Az akcióban több mint 4 ezer személyszállító járművet vizsgáltak meg, de a szakembereknek mindössze hét esetben kellett szabálysértési eljárást kezdeményezniük. A mintegy 3400 megvizsgált személyautó több mint felének üzemeltetői az akció idejére már téli abroncsra váltottak.

Az időszaknak megfelelő gumi hiányán túl az összesen ellenőrzött 4138 jármű mintegy ötödénél találtak kisebb-nagyobb egyéb hibát az ellenőrök, a leggyakrabban (minden hetedik-nyolcadik esetben) a világító- és jelzőberendezésekkel - ideértve a rendszám megvilágítását vagy a belső térvilágítást - kapcsolatos problémát tártak fel a szakemberek. Százból öt járműnél az ablaktörlő gumi nem volt megfelelő, ennél kevesebbszer akadt kifogásolnivaló a gumiabroncsok műszaki állapotával kapcsolatban vagy a fagyálló elégtelen koncentrációja miatt.



Az ellenőrzést végzők figyelmeztették a gépkocsivezetőket a közlekedésbiztonsági kockázatokra. A közlekedési hatóság munkatársai összesen közel 750 autóbuszt ellenőriztek a közutakon és a szolgáltatók telephelyein. A legsűrűbben, néhány tucatszor előforduló mulasztás az ablaktörő kalapács hiánya volt, de ehhez hasonló nagyságrendben észlelték a járművek üléseinek elégtelen állapotát, nem megfelelő rögzítettségét vagy a biztonsági övek hibáját. A vizsgálat a tűzoltó készülékek állapotával kapcsolatban és a vésznyitó szerkezetekkel összefüggésben is tíznél kevesebbszer derített fel szabálytalanságot, problémát. A kisebb hiányosságokra való figyelmeztetéseken túl csak elvétve vált szükségessé további intézkedés.

Az NFM közleményében felidézte: Magyarországon is általános közlekedésbiztonsági követelmény, hogy az autóvezetők kizárólag az út- és időjárási viszonyokra megfelelően felkészített gépjárművel induljanak útnak. A közelgő tél miatt, az egyre gyakrabban csúszós, havas utakon a fékút megnő, az elindulás és kanyarodás nehezebbé válik. A gumiabroncsok állapota, a barázdák mintázata döntően befolyásolja a járművek menetstabilitását - írták.

A Téli átállás akció a tapasztalatok szerint eredményesen hívta fel a járművezetők figyelmét az elodázhatatlan feladatokra, a megfelelő felkészülésre, az esedékes karbantartások elvégeztetésére a biztonságos közlekedés érdekében. Az országos ellenőrzést várhatóan jövőre is megtartják - tették hozzá.

MTI

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com