NGM: nyáron Larnakára és Burgaszba is indul repülőjárat Debrecenből - átfogó járatfejlesztés zajlik a Debrecen Nemzetközi Repülőtéren

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen Nemzetközi Repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának megvalósítását, melynek szerves részét képezik a járatfejlesztések. A munka eredményeképp a Wizz Air a nyári időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait - jelentette be hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Az MTI-nek eljuttatott közleményben emlékeztetnek arra, hogy a többségi tulajdonos kiemelt feladatként tekint az új évben arra, hogy a Debrecen Nemzetközi Repülőtér forgalmát az eddigi csúcsot jelentő 2019-es vagy azt meghaladó szintre emelje a korábban már sikeresen működő, vagy új járatok indításával.

A járatfejlesztések célja - a felmerülő utazási igények figyelembevétele mellett - egyrészt a légikikötő régiós vezető szerepének kialakítása, másrészt olyan célállomások elérhetővé tétele, melyek új kapukat nyitnak hazánk számára a globális légiközlekedésben. Ezen törekvések eredményeképpen a Wizz Air a nyári menetrendi időszakban újra kínálatába vette a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait.

Hozzátették: a járatok bővítésének lehetőségeiről a repülőtér menedzsmentje további folyamatos tárgyalásokat folytat különböző légitársaságokkal. A vezetés határozott célja, hogy a 2025. március 30-al induló nyári szezon kínálata a jövőben további új járatokkal bővüljön. A tárgyalások során ugyanakkor a szezonális kínálat fejlesztése mellett az egész évben elérhető járatok mielőbbi bővítése is jelentős hangsúlyt kap - szögezte le az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com