Nőtt a prágai nemzetközi repülőtér forgalma

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Kilencmillióra nőtt a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér utasforgalma az év első hét hónapjában, ez 21 százalékos emelkedés a múlt év azonos időszakához viszonyítva - közölte Jirí Vyskoc, a légikikötőt üzemeltető Letiste Praha társaság szakigazgatója pénteken Prágában sajtótájékoztatón.A nyári turistaidény két legjobb hónapjában, júliusban és augusztusban a foglalások alapján 3,5 millióra nő a kezelt utasok száma, ami 13 százalékos emelkedés a tavalyi nyárhoz képest. A csehek turistaként leginkább Görögországba, Törökországba, Spanyolországba, Egyiptomba és Tunéziába utaznak - mondta Jirí Vyskoc.
    

A prágai nemzetközi repülőtérnek július első felében komoly gondjai voltak az utasok csomagjainak kezelésével, a személyzet hiánya következtében az utasok csomagjait gyakran csak a következő gép vitte el a célországba. "Augusztus elejére ezeket a problémákat sikerült teljesen megoldani, sikerült új embereket felvenni, illetve személyi változásokra került sor a menedzsmentben, ezzel a helyzet stabilizálódott, és ma már minden rendesen működik" - fejtette ki Jirí Vyskoc újságírói kérdésre válaszolva.
    

A tervek szerint a Václav Havel repülőtér az idén várhatóan mintegy 16 millió utast kezel, ami éves összehasonlításban 17 százalékos emelkedést jelentene - mutatott rá a szakigazgató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com