Nyáron indulhat meg a forgalom az 1-es villamos új szakaszán

Nyáron indulhat meg a forgalom az 1-es villamos új, XI. kerületi szakaszán a Fehérvári út és az Etele tér között - tájékoztatta pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t.A beruházás eredetileg tervezett befejezési határidejét módosítani kellett, mert a kivitelezés során előre nem látható közműmunkák elvégzésére volt szükség, emellett jogszabályváltozás miatt a végállomási helyiségek kialakítása az eredeti tervek szerint már nem volt lehetséges.

A létesítmény megépítéséhez szükséges engedélyeztetés jelenleg is folyamatban van.

    
Az új végállomás kiépítésének időtartamát és a szükséges próbaüzemet figyelembe véve az 1-es villamos új, Kelenföld vasútállomásig húzódó szakaszán a forgalom előreláthatóan idén nyáron indulhat el, minden más kivitelezési munka áprilisig befejeződik, így a közúti korlátozások is megszűnnek tavasszal. A CAF várhatóan év végéig szállítja le a hosszabb vonal kiszolgáláshoz szükséges öt új, 56 méter hosszú szerelvényt, ezzel hétköznap csúcsidőben is jelentősen javítják a fővárosban közlekedő alacsonypadlós, korszerű szerelvények arányát.
    

Az 1-es villamos meghosszabbítása a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása, amelyet az unió 8 milliárd forinttal támogat, a teljes bekerülési költség 8,6 milliárd forint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com