Orbán Viktor: a reptérrel olyan vagyontárgyat szereztünk vissza, amelyből csak egy van

A Liszt Ferenc repülőtér többségi tulajdonának visszavásárlásával olyan vagyontárgyat szereztünk vissza, amelyből csak egy van, és az ilyet sosem szabad odaadni másnak, azt mindig meg kell tartani - hangsúlyozta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Orbán Viktor kiemelte: háborús időkben eleve jobb, ha az ország egyetlen komolyan vehető nemzetközi reptere közvetlen magyar irányítás alatt van. "Ez majdnem monopólium, tehát ebből nincsen több" - mutatott rá. Hozzátette: a reptér magyar állami tulajdonba kerülésével minden magyar állampolgár vagyona nőtt.
    

Tervei szerint a reptér értékét gyorsan növelni fogják, ennek érdekében a világ legnagyobb reptér-üzemeltetőjét, a francia Vincit is bevették. Van még tervünk, hogy később majd katariakat is bevonunk, de a többséget mindenképp meg akarjuk őrizni - közölte a miniszterelnök.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Bódultan se!

Bódultan se!

Magyarországon nemcsak az ittas, hanem a bódult vezetéssel kapcsolatban is zéró tolerancia van érvényben.

Szemtanúk és a járművezető jelentkezését várjuk

Szemtanúk és a járművezető jelentkezését várjuk

A személygépkocsi vezetője egy gyalogost ütött el Tatabányán, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A vezetés tényleg időpazarlás?

A vezetés tényleg időpazarlás?

Szakmai napon értékelték az elmúlt esztendőt az iskolarendőrök a rendőrség Teve utcai központjában.

A holttér veszélyeiről

A holttér veszélyeiről

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Csoport vezetője a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársainak tartott prevenciós előadást.

A visszafordíthatatlan út

A visszafordíthatatlan út

Huszonnégy óra telt el. Huszonnégy hosszú óra, mióta utoljára éreztem a szél simogatását az arcomon, a motor dübörgését a lábam alatt. Az emlékek most is élénken pörögnek, mintha még mindig ott lennék.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VIII. és IX. kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VIII. és IX. kerületében

Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. január 29. és január 31. között Budapest V., VIII. és IX. kerületében.

Csúszásveszély az utakon

Csúszásveszély az utakon

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.

Az utasok biztonságéért - 2024

Az utasok biztonságéért - 2024

A BRFK és a BKK ellenőrzései során tavaly összesen több mint száz embert állítottak elő.

Fagyos útviszonyok jöhetnek

Fagyos útviszonyok jöhetnek

Kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében fogadják meg a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

Segítsen megtalálni az Audis ámokfutót!

Segítsen megtalálni az Audis ámokfutót!

A BRFK azonosította, és körözést adott ki a hat ember sérülésével járó közlekedési balesetet okozó férfi ellen.

http://ujhazak.com