Öt útvonalon indít repülőjáratokat a Wizz Air Debrecenből

Két új desztinációt kínál és három korábbi járatot indít újra a Wizz Air a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről - jelentették be a kormány, a cívisváros és a légitársaság képviselői sajtótájékoztatón csütörtökön Debrecenben.Vargha Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az eseményt követően újságírói kérdésre elmondta, a járatok indítását segítette 300 millió forinttal az állam, a légi fuvarozók tevékenységének megsegítésére meghirdetett járatfejlesztési pályázaton a debreceni repülőtér ekkora összeget nyert el erre a célra.
    

A tájékoztatón Vargha Tamás kitért arra, a légitársaság 2012 óta üzemeltet járatokat Debrecenből és az elmúlt években jelentősen bővült az itteni bázisa. A repülőtér fejlesztése és a Wizz Air működése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyre több nemzetközi vállalat választotta és választja beruházási helyszínéül Debrecent - tette hozzá.
    

Kifejtette, Hajdú-Bihar és Debrecen az elmúlt években a dinamikusan növekvő beruházási érdeklődés nagy nyertesévé vált. Az elmúlt évben ebben a rendszerben a beruházási projektek közül 42 valósult meg a térségben mintegy 2 milliárd euró értékben, ami 10 ezer munkahely megőrzését és megteremtését jelentette - hangoztatta az államtitkár.
    

Sebők András, a Wizz Air Hungary Ltd. központi szervezet üzemeltetési igazgatója elmondta, a két új, Brüsszel-Charleroi és Kijev célállomású járatok a légitársaság tervei szerint december 14-15-től indulnának el, október végétől, november elejétől újraindulhat a korábban jól működő tel-avivi és a moszkvai járat, a görögországi Santorinire pedig már idén nyáron indított repülőgépeket a Wizz Air.
    

Ezzel együtt újra kilenc járat lesz elérhető Debrecenből - tette hozzá a társaság üzemeltetési igazgatója. Szavai szerint Debrecen teljesített legjobban a Wizz Air hálózatában a kiszolgálás pontossága és rendelkezésre állása szempontjából, ami a koronavírus-járvány után kimagasló eredménynek számít. A pandémia miatt minimálisra kellett redukálni a repülési teljesítményt, ezért is nagyon jó hír a kedvelt járatok visszaállítása és az új pontok hozzáadása az üzemeltetéshez - mondta Sebők András. Jelezte, az új járatokkal a Wizz Air idén körülbelül 75 ezer új széket tud hozzáadni a repülési képességhez.
    

A tájékoztatón Papp László, Debrecen polgármestere emlékeztetett, a járványhelyzetet követően idén nyáron indíthatták újra a repülőteret. A korábbi desztinációk közül a londoni, a párizsi, a mallorcai és a ciprusi járatok indultak újra először, amely iránt a tapasztalatok szerint egyre nagyobb az érdeklődés. A tel-avivi és a moszkvai desztinációk már korábban is olyan járatok voltak, amelyek a térség turisztikai életében rendkívül fontosak voltak - hangsúlyozta a városvezető.


Papp László szerint a repülőgépek elindítása után a korábbi adatokhoz képest megtöbbszöröződtek az izraeli és orosz turisták által itt töltött vendégéjszakáinak száma, és hasonló növekedést várnak az új kijevi járattól is. Tavaly a pandémia időszakában valamivel több mint 120 ezer utasa volt a debreceni repülőtérnek, ami jelentősen elmarad a 2019-ben regisztrált 600 ezres csúcstól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com