Pályázat indul képzőközpont létesítésére a közlekedési ágazatban

Hárommilliárd forintos keretösszeggel megjelent az Ágazati Képző Központ kialakítása a közlekedési ágazatban című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár csütörtökön.Az MTI tájékoztatására ismertette: a program a gazdálkodó szervezetek képzési igényeinek megfelelő ágazati képzőközpont kialakítását támogatja a közlekedési szektor sajátosságainak figyelembevételével oly módon, hogy a kialakított rendszer mintául szolgáljon egyéb ágazatok képzőközpontjainak kialakításához, és a kifejlesztett eszközök, rendszerek további képzőközpontokban is hasznosíthatóak legyenek.

    
A képzőközpont létrehozását indokolja, hogy a közlekedési ágazaton belül a gyakorlati képzéshez szükséges eszközök ára meghaladja a képző intézmények pénzügyi lehetőségeit, ami nehézkessé teszi a képzésszervezést, és hosszú átfutási időket eredményez a munkaerőpiaci igény felmerülése és az arra adott válaszok között.
    

A képzési központban a közlekedési ágazatban működő vállalkozások, felnőttképzési és szakképzési intézmények vehetik igénybe a csúcstechnológiás, gyakorlati oktatást szolgáló eszközöket, köztük szimulációs eszközöket. Az új képzési infrastruktúra hozzájárul ahhoz is, hogy a közlekedési ágazathoz tartozó iskolarendszerű szakképzésben tanulók képzésük során magas technológiai szintet képviselő eszközök használatát ismerjék meg - tette hozzá az államtitkár.
    

A támogatható tevékenységek között szerepel a módszertani, rendszerfejlesztési tevékenységek, új képzési programok  kialakítása és megvalósítása, valamint az infrastrukturális háttér kialakítása - ismertette Rákossy Balázs. A felhívásra a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal mint konzorciumvezető a konzorciumi tag KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.-vel együttesen nyújthat be támogatási igényt, várhatóan 2018. december 12-étől.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com