Pénteken újraindul a gemenci vasút

Pénteken ideiglenes menetrend szerint újraindul a Gemenci Állami Erdei Vasút.Pörböly és Malomtelelő állomások között péntekenként, hétvégente és ünnepnapokon három dízel járatot közlekedtet a Gemenc Zrt. - közölte az erdőgazdaság hétfőn az MTI-vel.
    

A pörbölyi ökoturisztikai központ teljes szolgáltatásával várja a kirándulókat - tették hozzá. A Duna áradása után a vártnál lassabban levonuló júniusi árvíz miatt a vasúti pálya helyreállítása elhúzódott, illetve a pálya ágyazata is hosszabb idő alatt száradt ki. A biztonságos üzemeltetés feltételei azonban már adottak. A július 26-án elinduló vasútüzem - egyelőre átmenetileg - péntekenként, hétvégente és ünnepnapokon három dízeljáratot biztosít naponta. Várhatóan augusztus 9-én lép életbe újból a 2024. évi nyári menetrend, és áll szolgálatba ismét Rezét gőzös.
    

A Gemenc Zrt. Ökoturisztikai Központja az erdei vasút menetrendszerinti járatain túl minden pénteken, hétvégén és ünnepnapon interaktív kiállításaival, ingyenesen igénybe vehető parkolójával, játszótérrel, a közeli vadmegfigyelő erdei állataival várja a turistákat - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

http://ujhazak.com