Rekordmennyiségű repülőgépet kezelt a HungaroControl tavaly

Soha nem mértek még akkora forgalmat Magyarország légterében, mint 2024-ben, a HungaroControl szakembereinek az év során több mint 1,1 millió repülőgépet kellett irányítania, az előző évinél csaknem 6 százalékkal többet - közölte a magyar légiforgalmi szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a 2024-es év Magyarország történetének legnagyobb légiforgalmát hozta, összesen 1 millió 144 ezer repülőgép érintette a hazai légteret, ami havi bontásban átlagosan több mint 95 ezer.

Ez az adat 5,99 százalékos növekedés 2023-hoz képest, ami ugyancsak rekordévnek számított, és 21,08 százalékos emelkedés a Covid-világjárvány előtti, 2019. évi forgalomhoz viszonyítva.

A csúcsidőszakban, július-augusztusban több mint 120 ezer repülőgépet kellett kezelnie a HungaroControl Zrt.-nek.

A légiforgalom legnagyobb részét, csaknem 84 százalékát a Magyarország légterében átrepülő járművek teszik ki, tavaly összesen csaknem 960 ezer ilyen repülőgépet navigáltak a HungaroControl szakemberei. Ez több mint 5 százalékos növekedés az előző évhez képest, a 2019-es adatokhoz viszonyítva pedig 26,62 százalékos emelkedés.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló repülőgépeivel kapcsolatban is emelkedést mért a HungaroControl 2024-ben. Emellett csaknem 60 ezer olyan kisrepülőgépet is kezelt a léginavigációs szolgáltató, amelyek a regionális, kisebb repülőterekről kerültek a légtérbe - ismertették.

A vállalat közölte: az évről évre növekvő forgalom kezelésére megerősített kapacitásokkal készül a biztonságos légi közlekedés érdekében. Tavaly 9 légiforgalmi irányító hallgató szerzett szakszolgálati engedélyt, további 11 külföldi irányító csatlakozott a HungaroControl állományához és 3, ideiglenesen külföldre igazolt hazai szakember tért vissza.

Az előrejelzések szerint 2025-ben szintén erős forgalom várható, amelynek megfelelő kezelése érdekében számos további légiforgalmi szakmai, humán erőforrás és technológiai fejlesztést vezet be a szolgáltató. Ilyen például a meteorológiai asszisztencia folyamatos jelenléte a munkateremben, a légtér logikai szerkezetének hatékonyabb működést célzó átalakítása, vagy a Budapest Airporttal történő stratégiai együttműködés keretében megvalósított projektek - jelezték.

A közlemény idézi Turi Ferencet, a HungaroControl vezérigazgatóját, aki elmondta: számos lépést tettek és tesznek annak érdekében, hogy minimalizálják a késéseket és hatékonyan kezeljék az átrepülő, valamint a le- és felszálló járatokat.

A több mint 700 munkatársat foglalkoztató HungaroControl Zrt. állami tulajdonú vállalatként légiforgalmi szolgáltatásokat nyújt a magyar légtérben, illetve a NATO felkérése alapján a Koszovó feletti magas légtérben is.

A társaság tevékenységi körébe tartozik a légiforgalmi szakszemélyzet képzése, emellett légi navigációs kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Egyedüli részvényese az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt., közvetett tulajdonosi joggyakorlója a Nemzetgazdasági Minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com