Rogán: 2032-ig 317 kilométer új autópálya épül, 265 kilométer hosszan sávbővítések is lesznek

A Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre, 2032-ig 317 kilométer új autópálya épül, és a koncesszió első tíz évében 265 kilométer hosszan sávbővítések is lesznek - közölte Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter pénteken Budapesten háttérbeszélgetésen.A koncesszióért felelős miniszter bejelentette: a Themis magántőkealap vezette konzorcium nyerte meg az autópályák építésének és karbantartásának koncessziós jogát a következő 35 évre. Az eljárás mindenben megfelel az uniós előírásoknak, egységes kiírás vonatkozik az új szakaszok építésére és karbantartásra.


Az új építéseknek 317 kilométer hosszan 2032-ig kell megvalósulnia, a sávbővítéseknek 265 kilométer hosszan, az első tíz év alatt kell elkészülnie. A miniszter ezek között említette az M1-es bicskei, komáromi, tatabányai, illetve az M7-es székesfehérvári, balatonvilágosi szakaszait, az M3-as gödöllői, baki, gyöngyösi, hatvani, kerekharaszti részeit, az M3-ast a keleti határig, és az M85-ös egyes részeit.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az üzemeltetés-fenntartás a koncessziós időszak teljes 35 évében 1044 kilométer szakaszon valósul meg a szerződés szerint, valamennyi útszakasz munkálatai a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásokhoz tartozik - közölte.
    

A projekt pénzügyi modelljéről elmondta, hogy az állam rendelkezésreállási díjat fizet, 35 év alatt fizeti ki a karbantartás-építés teljes összegét. A koncesszornak saját költségére kell felvennie a projekt megvalósításához szükséges hitelt. Ismertette, hogy az állam által beszedett útdíjaknak fedezni kell a 35 év alatt a teljes rendelkezésre állást.
    

Elmondta, az állam rendelkezésére álló bevételek fedezni fogják a koncesszió költségét, a magyar állam az útdíjbeszedéssel kapcsolatos jogokat nem engedi át. A RÁD összege a koncesszió szerint 1 évre és 1 kilométerre vetítve 96,2 millió forint. A meglévő autópályák végig állami tulajdonban maradnak, ahogy az újonnan építettek is - jelezte Rogán Antal.
    

A háttérbeszélgetésen Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnöke elmondta, az állam szempontjából rendkívül kedvezőtlen koncessziós szerződéseket kötöttek a 2010 előtti kormányok az M5-ös és az M6-os autópályák esetében a szerződések jogi és pénzügyi szakértői vizsgálata alapján, a Koncessziós Tanács ezért a kormánynak ezek egyes részeinek újratárgyalását javasolja.
    

Kiemelte, a hatóságon belül működő Koncessziós Tanács értékelte az 1994 és 2008 között kötött koncessziós szerződéseket. Megállapították: a koncessziós szerződések pénzügyi modelljei egyáltalán nem felelnek meg a nemzetközi gyakorlatnak, az állam számára kedvezőtlen rendelkezések komoly terhet rónak a költségvetésre.
    

Számításaik szerint több százmilliárd forint takarítható meg az újratárgyalással. Kitért arra is, hogy a koncessziós időszakok végéig, az euró-forint árfolyam eddigi alakulásával számolva, várhatóan több mint 880 milliárd forint többletkiadást okozna az államnak az, hogy az állam által a koncesszoroknak a koncessziós időszak végéig fizetendő rendelkezésre állási díj (RÁD) túlnyomórészt euró- és nem forintalapú, és az ebből eredő árfolyamkockázatot kizárólag az állam viseli.
    

Rogán Antal rámutatott, hogy a társasági adó mértékének kedvező változása miatt a jellemzően külföldi hátterű koncessziós társaságok mintegy 23,5 milliárd forint extra nyereséget realizálnak a koncessziós időszak végéig, míg a magyar állam mint koncesszióba adó, az adózási környezet kedvező megváltozásából semmilyen formában nem részesedik. A kormány a jelentést még nem tárgyalta, azt követően dönt a tanács javaslatairól - mondta.
    

Csekő Zsolt, a Nemzeti Koncessziós Iroda elnöke az eseményen közölte: a koncessziós beszerzés eredményeként közzétették az eljárás eredményét, ezzel együtt az ajánlattevőket is értesítették. A nyertessel a 10 napos szerződéskötési moratórium után írják alá a megállapodást. Kitért arra, hogy a döntés érinti a Magyar Közút karbantartó feladatait és az üzletágát. A kiírásban szerepelt, hogy a nyertes pályázó köteles megvásárolni a cég ezen részlegét és eszközeit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com