Romániában felbontják a szerződést az Aranyosgyéres-Maroskece autópálya-szakasz építőjével

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Romániában felbontják a szerződést az észak-erdélyi A3-as autópálya Aranyosgyéres-Maroskece szakaszának építőjével - jelentette be közösségi oldalán csütörtökön Catalin Drula szállításügyi miniszter.A tárcavezető közölte: elfogyott a türelem a Straco Group által vezetett román konzorcium iránt, amely öt év alatt a pályaszakasz kevesebb mint 40 százalékát építette meg, és az elmúlt öt hónapban csak egy százalékot haladt a munkával. A miniszter felidézte: a pályaépítő ellen csődeljárás indult, és a cég nem fizette ki az alvállalkozóit. Hozzátette: a román állam képviselői hosszú ideig keresték a megoldást, hogy elkerüljék a szerződésbontást, de most betelt a pohár.

    
A miniszter úgy vélte: a Straco Grouppal kötött szerződés is arra int, hogy le kell vonni a következtetéseket a gyanúsan olcsó ajánlatok kérdésében. Megemlítette: a konzorcium úgy nyerte el a 15,7 kilométeres, 620 millió lej (46,5 milliárd forint) értékűre becsült pályaszakasz megépítésének a jogát, hogy 280 millió lejes (21 milliárd forint) ajánlatot tett.
    

A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a bejelentés után közölte: értesítette a céget a szerződésbontásról, mely 14 napon belül válik hatályossá. A CNAIR bejelentette: hamarosan elkészíti a hátralévő munkálatok megpályáztatásának a dokumentációját. A román állam 2003-ban döntött arról, hogy megépíti a Borstól Brassóig vezető 415 kilométeres észak-erdélyi (A3-as) autópályát.


A pályaépítést nemzetbiztonsági okokra hivatkozva a kormány kivonta a közbeszerzési törvény hatálya alól, és versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a feladat elvégzésével. 2013-ig - amikor szerződést bontott a Bechtellel - csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres szakaszt adták át. Később a román állam EU-finanszírozást szerzett az észak-erdélyi pályára is, és a gyorsforgalmi út rövidebb szakaszaira keresett építőket. Jelenleg a pályából mintegy 98 kilométer használható. Az Aranyosgyéres-Maroskece szakasz, a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti autópálya két megépült szakaszát kötné össze.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com