Romániában megnyitották az A10-es autópálya Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti szakaszát

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Romániában kedd délután megnyitották az A10-es autópálya Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti 24 kilométeres szakaszát.Ezzel az A1-es dél-erdélyi és az A3-as észak-erdélyi pályát Szászsebes és Torda között összekötő A10-es autópálya a teljes hosszában használhatóvá vált. A kedden megnyitott 24 kilométeres szakaszon még nem fejeződtek be teljesen a munkálatok, de a hatóságok úgy ítélték meg, hogy ami hátravan, az a forgalom mellett is elvégezhető.
    

Az újonnan megnyitott pályaszakasz teljes hosszán száz kilométer/órás sebességkorlátozást vezettek be, ugyanis nem sikerült még mindenütt felszerelni a vadvédő kerítéseket a pálya mellé. Ez a munka várhatóan az elkövetkező napokban befejeződik, és ekkor feloldják a sebességkorlátozást. A Gyulafehérvárral szomszédos Vajasd (Oiesdea) térségében pedig másfél kilométeren át menetirányonként egy-egy sávon haladhat a forgalom 60 kilométeres maximális óránkénti sebességgel. Itt áprilisig kaptak haladékot a pályaépítők a talajstabilizálási munkálatok befejezésére.
    

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter hétfőn kijelentette: semmilyen ünnepélyes ceremóniát, szalagvágást nem terveznek. "Nincs helye az ünneplésnek. Az állam nagy adósságot halmozott fel az állampolgáraival szemben az elmúlt harminc évben" - fogalmazott a miniszter négy nappal a szállításügyi tárca átvétele után. Arra utalt, hogy a most megnyitott autópálya-szakasznak 2016 októberében kellett volna elkészülnie. Megépítésére 2014 novemberében kötött szerződést a görög Aktor SA és a román Euroconstruct Trading SRL. konzorciuma. A cégcsoport áfa nélkül 550 millió lejes (40,75 milliárd forint) díjon nyerte el a pályaszakasz megépítésének a feladatát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

http://ujhazak.com