Szeptemberben megkezdődik a 471-es út bővítése

Szeptemberben megkezdődik a 471-es út négysávosra bővítése Debrecen és Hajdúsámson között - hangzott el egy hétfői debreceni sajtótájékoztatón.Tasó László (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett: éveket vártak arra, hogy megkezdődhessen a bővítés, amelynek révén biztonságosabbá válik a közlekedés. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy a helyi közlekedésfejlesztés az elmúlt nyolc év nyertese.

    
"Sikeres város és sikeres gazdaság elképzelhetetlen közlekedési fejlesztések nélkül" - mondta a politikus, hozzátéve: a 471-es az egyik legforgalmasabb bekötőút, ezért fontos a beruházás. Papp László közölte: az elmúlt években több mint 500 milliárd forint érkezett a debreceni régióba, amellyel a térség a 231. helyen áll az Európai Unió régiói között.
    

Antal Szabolcs (Fidesz-KDNP), Hajdúsámson polgármestere elmondta, hogy naponta 11 ezer gépjármű halad az érintett útszakaszon. Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. útfejlesztési vezérigazgatója közölte: 4,6 kilométernyi kétszer kétsávos főútat építenek. Elkészül három jelzőlámpás csomópont, három buszmegállópár, valamint egy buszforduló a Sámsonkert utcában. Építenek 5,9 kilométernyi szerviz- és 830 méter kerékpárutat is.
    

A teljes mértékben hazai forrásból megvalósuló beruházás nettó 7 és fél milliárd forintba kerül. Az építkezés várható befejezése 2020 harmadik negyedéve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com