Szerdától újra lehet közlekedni a kiskörei Tisza-hídon

Szerdán megindul a vasúti és a közúti forgalom a kiskörei Tisza-hídon, Magyarország egyetlen vegyes használatú átkelőjén - tudatta a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel. A vasúttársaság közölte: a híd és környezetének karbantartása a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

együttműködésében még folytatódik, ezért a közúti és vasúti forgalom megindulása mellett is érvényben marad a sebességkorlátozás. Ugyanakkor szerdától ismét a Kál-Kápolna-Kisújszállás vasútvonal teljes hosszán, menetrend szerint közlekednek a vonatok és az autóbuszjáratok is újra a Tisza-hídon keresztül, eredeti útvonalukon érik el végállomásukat. Így a térségben élők újra átszállások nélkül utazhatnak - hangsúlyozták.    


Közlésük szerint a szakemberek eddig elvégezték egyebek mellett az átkelő szerkezeti elemeinek cseréjét, a vasbeton közúti pályalemez és vasúti pálya felújítását, sín- és közúti dilatációs szerkezetek beépítését és javítását, a korrózióvédelmi bevonat helyreállítását, valamint a hídhoz csatlakozó közút burkolatának, padkájának és vezetőkorlátjának felújítását.     


A karbantartás az ártéri szerkezetek acélszerkezeteinek korrózióvédelmi és betonfelületi munkáival folytatódik, ezért az átkelő szerdai forgalomba helyezése után az ártéri hidak egyes részei és a kiskörei Tisza-híd környezete munkaterület marad. A kiskörei Tisza-híd felújítási és karbantartási munkáira a MÁV Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. együttműködési megállapodás keretében 950 millió forintot - utóbbi 300 millió, míg előbbi 650 millió forintot - biztosított.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com