Szijjártó Péter: 2030-ra megépül a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolat is Magyarország és Románia között

Megállapodás született arról, hogy 2030-ban átadásra kerül a negyedik gyorsforgalmi útkapcsolat is Magyarország és Románia között - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Sorin Mihai Grindeanu román kormányfő-helyettessel, közlekedési miniszterrel közös sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy korábbi célkitűzéseik alapján öt évente újabb gyorsforgalmi útkapcsolatot adnak át a két ország között.
    

"Ez sikerült 2015-ben és 2020-ban is. Illetve előkészítés alatt van a 2025-ös siker is, amikorra összekötik a felek a magyarországi M3-as autópályát a Szatmárnémeti körüli gyorsforgalmi úthálózattal" - sorolta. "Ma már a 2030-as sikert biztosítottuk, hiszen megállapodtunk a negyedik gyorsforgalmi összeköttetésünkről is" - közölte.
    

Elmondta, hogy Magyarországon a Budapest és Békéscsaba közötti gyorsforgalmi utat el fogják vinni a határig, és akkor meglesz a lehetőség arra, hogy az Nagyszalontától délre becsatlakozzon a romániai gyorsforgalmi úthálózatába. "Megállapodtunk a határmetszési pontról is, Magyarországon a méhkerékiek már készülnek" - tette hozzá.
   

Szijjártó Péter kiemelt stratégiai érdeknek nevezte a Magyarország és Románia közötti együttműködés folyamatos fejlesztését, egyrészt a magyar kisebbség, másrészt a bővülő gazdasági kapcsolatok miatt. Rámutatott, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly meghaladta a 12 milliárd eurót, s ezzel hatalmas rekordot döntött, így mára Románia lett Magyarország harmadik legfőbb exportpiaca.
   

"Az együttműködés fejlesztése pedig elképzelhetetlen anélkül, hogy a két ország közötti fizikai összeköttetéseket ne fejlesztenénk" - jelentette ki. A határ akkor válik a javunkra, hogyha összeköt, és nem elválaszt minket - fogalmazott. Sorin Mihai Grindeanu megköszönte Magyarország támogatását Románia schengeni csatlakozásának ügyében. Majd kitért a magyar-román-szerb hármashatárnál tervezett átkelő építésére, és tudatta, hogy a helyi hatóságok támogatják a projektet Óbébánál (Beba Veche).
   

"Magyarországi barátaink kicsit előrehaladottabb állapotban vannak a szerb partnerrel. Bízom benne (...), hogy nekünk is sikerül ezt a lemaradást behozni" - mondta. Érintette a harmadik gyorsforgalmi útkapcsolat létrehozására irányuló munkálatokat is. Közölte, hogy nyáron meglesz a nagyszalontai kitérő környezetvédelmi engedélye, októberre elkészül a műszaki terv, és ezek alapján év végéig elindulhat a tender.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Jelentős szigorítást javasol az elektromos rollerek használatára a kormány a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően - jelentette be a miniszterelnök szerdán Facebook-oldalán.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az újpesti útfelújítások során nem fogad el a kivitelezőtől közlekedést veszélyeztető hibákat - a vállalat ezt csütörtökön közölte az MTI-vel azt követően, hogy a városrész korábbi fideszes polgármestere bírálta a kivitelezést.

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

http://ujhazak.com