Szijjártó Péter: 26 euró lesz a jegyár Budapest-Belgrád vasútvonalon, jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-szerb gazdasági vegyesbizottság ülését követő sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a 2014-ben eldöntött beruházás nyomán a mai napon megindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, amivel a két ország lett az áruszállítás első számú, leghatékonyabb és leggyorsabb útvonala a délkelet-európai kikötők és a kontinens nyugati fele között.

"Magyarország és Szerbia megkerülhetetlenné vált a déli-nyugati irányú közlekedésben és szállításban Európában, és az ebből származó bevételek a szerb és a magyar gazdaságot fogják erősíteni a jövőben" - hangsúlyozta.

"Mai napon már tíz tehervonat közlekedésére kérnek engedélyt, de a vonal kapacitása óránként három tehervonatot is kezelni tud, tehát húszpercenként zúghatnak majd a tehervonatok egy-egy irányba ezen a vonalon" - folytatta.

Majd üdvözölte, hogy márciusban megindul a személyszállítás is, ami azt jelenti, hogy a személyvonatok mellett naponta tizenhat nemzetközi vonat fog közlekedni a két főváros között, és közülük négy is össze fogja kötni Bécset Belgráddal.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a magyar és a szerb vasúttársaság felváltva állítja ki a vonatokat, a MÁV modern Eurocity szerelvényeket fog közlekedtetni, ugyanakkor "kíváncsian várjuk a szerb vasúttársaság ultramodern, kínai gyártású motorvonatait Magyarországon".

"Abban állapodtunk meg, hogy a határellenőrzést úgy fogjuk végrehajtani, hogy az minimális megállást tegyen szükségessé a határátkelő ponton, azaz menet közben történjen a határ- és vámellenőrzés, ezzel három óra körülire leszorítjuk a menetidőt a két főváros között" - tájékoztatott.

"A jegyárat 26 eurótól lehet kalkulálni, amellyel a szerb és a magyar főváros között villámgyorsan lehet majd közlekedni. Remélem, hogy minél többen ki fogják ezt használni" - tette hozzá. Közölte, villamosított vasútvonalról van szó, de egyébként is elképesztő növekedés várható a két ország áramigényében, ezért megállapodást írtak alá az együttműködés kiterjesztéséről a nukleáris területre is.

"A nukleáris tudomány, a nukleáris képzések, s a kutatás terén együttműködünk annak érdekében, hogy Magyarország és Szerbia mielőbb alkalmazhassa az új nukleáris technológiákat, amelyek kifejlesztése a világ számos pontján zajlik, és ahol az Egyesült Államok játssza az egyik vezető szerepet" - húzta alá.

"És aztán azért, hogy a megnövekedett megtermelt árammennyiséggel egymás energiabiztonságához hozzá tudjunk járulni, még egy villamos áramvezetéket építünk a két ország között, amely 2030-tól már megduplázza a most lévő összeköttetési kapacitást" - erősítette meg.

A miniszter ezután leszögezte, hogy a magyar-szerb együttműködés mind a két országot erősebbé teszi, ennek folyamatos fejlesztésével minden magyar és szerb jól jár.

"Eljutottunk oda, hogy Magyarország és Szerbia egymás nélkül nem tudja biztosítani több területen is a saját biztonságát és fejlődését. Mondhatom azt is, hogy nélkülözhetetlenné váltunk egymás számára" - fogalmazott.

Kiemelte, hogy Szerbia európai uniós integrációjának támogatásáról is megállapodást írtak alá, és "rossz viccnek" nevezte azt, hogy "Brüsszel előbb akarja felvenni Európa legkorruptabb, ráadásul háborúban álló országát" a közösség tagjai közé.

"Szerbia megerősítené az Európai Uniót, segítené a fejlődését és a békéjét a kontinensnek, az ukránok meg be akarják hozni a háborút, a silány gabonát és az ukrán maffiát az Európai Unióba. Úgyhogy mi a magunk részéről a szerbeket választjuk, s nagyon rossz viccnek tartjuk azt, hogy Ukrajnát Brüsszel előbb akarja felvenni az Európai Unióba, mint Szerbiát" - összegzett.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

http://ujhazak.com