Szijjártó Péter: újabb légijárat indul nyártól Magyarország és Kína között

Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros, Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.A tárcavezető a tájékoztatásában hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésében fontos szerepet játszik a légi közlekedés, ezért üdvözölte, hogy nyártól már Hszian is elérhető lesz Budapestről. "Tehát hat kínai nagyváros és Budapest között közvetlen légi összeköttetés lesz már nyártól" - közölte.
    

"Ez azt hiszem, hogy jó hír mindannyiunk számára, ugyanis a kínai-magyar gazdasági és kereskedelmi együttműködés tekintetében a közvetlen légi összeköttetés fontos szerepet játszik" - tette hozzá. A körülbelül 13 milliós lakosságú Hszian Senhszi tartomány székhelye és egyben a legnagyobb városa. Pekingtől mintegy 900 kilométerre délnyugatra fekszik, fontos ipari és pénzügyi központ.
    

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy Peking, Sanghaj, Csungking és Ningbó után már Kuangcsou is közvetlenül elérhető lesz Budapestről, miután nemrég bejelentették, hogy a China Southern Airlines kínai légitársaság júniusban járatot indít Budapest és Kuangcsou között. Szavai szerint ezzel már heti tizenhétre fog nőni a járatok száma a két ország között. "Ez a legtöbb, amit egy közép-európai ország fel tud mutatni" - fogalmazott.
    

Kuangcsou mintegy 15 milliós metropolisz, a keleti világ gyáraként aposztrofált Kuantung tartomány fővárosa, ahol olyan vállalatóriásoknak vannak központjai és nagy gyárai, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a BYD, a világ egyik legnagyobb IT-cége, a Huawei, illetve a ZTE, a Sunwoda és az Eve Energy, amelyek Magyarországon is jelen vannak.


(Forárás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com