Szolnok is csatlakozott a zöld busz demonstrációs mintaprojekthez

Szolnok is csatlakozott a zöld busz demonstrációs mintaprojekthez, amelynek részeként ingyenesen lehet utazni egy környezetbarát elektromos autóbuszon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a szolnoki Kossuth téren tartott sajtótájékoztatón.Steiner Attila elmondta: tavaly augusztusban indult el a kormányzati Zöld busz programot előkészítő, a közösségi elektromobilitás megismerését és népszerűsítését célzó demonstrációs mintaprojekt. A program során egy hónapra jelennek meg elektromos autóbuszok vidéki nagyvárosokban - tette hozzá.

    
A Szolnokon 2021. május 24. és június 19. között megvalósuló programhoz a Kravtex Kft. és a SOR Libchavy spol. s.r.o konzorciuma biztosít egy cseh gyártmányú SOR NS 12 electric típusú szóló elektromos autóbuszt - közölte. Hozzátette: a jármű utaskapacitása 103, amelyből 35 ülőhely, 67 állóhely. A mintaprojektben eddig tesztelt buszok közül ez tudja a legtöbb utast egyszerre szállítani. Akkumulátor kapacitása 242 kilowattóra, ez hozzávetőlegesen 200 kilométer megtételére teszi alkalmassá. Az autóbusz éjszakai töltését egy Efacec QC90B típusú 90 kilowatt teljesítményű töltő-berendezés végzi - sorolta.
    

Az államtitkár elmondta: a klíma- és természetvédelmi akcióterv arról is szól, hogy miként lehetne zöldíteni a közlekedést.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ennek érdekében a kormányzat támogatja egyrészt az elektromos autók vásárlását, másrészt a kormány 2019. szeptemberben fogadta el az ország új buszstratégiai koncepciójáról szóló kormányhatározatot, döntött a zöld busz mintaprojekt megvalósításáról.
    

A zöld busz program célja, hogy a következő tíz évben minél több nagyvárosban elektromos hajtású és szén-dioxid-kibocsátás mentes buszok honosodjanak meg - mondta. Cél a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszállomány cseréje a hazai buszgyártás ösztönzésével, az üzemeltetett buszok átlagéletkorának, a buszos közlekedés károsanyag-kibocsátási értékeinek és fenntartási, üzemeltetési költségeinek csökkentésével, továbbá az utazási szolgáltatások minőségének javításával. Erre a következő tíz évben mintegy 36 milliárd forintot szán a magyar kormányzat - emelte ki Steiner Attila.
    

Emellett cél a hazai ipar fejlesztésének támogatása is - mondta. Hozzátette: azt szeretnék, hogy a hazai buszgyártás esetében a hazai gyártási arány 60 százalékos arányszámot érjen el. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a nagy érdeklődés miatt a mintaprojekt költségvetését 800 millió forintról 1,2 milliárd forintra emelték. Így a kezdeti tervekhez képest - amely szerint nyolc város és egy régió csatlakozott volna a programhoz -, még további városok számára is nyitva áll a lehetőség ezen buszok kipróbálására. Továbbá kiterjesztették 2022. március 31-ig a mintaprojekt időbeli hatályát - számolt be.
    

Kitért arra is, hogy május 31-én zárul a Zöld Busz Projektiroda első pályázati felhívása, amely során a buszok beszerzésére 80 százalékos támogatást, a szükséges infrastrukturális fejlesztésekre 60 százalékos támogatást nyújt a kormány. Az érintettek 11 pályázatot 18,37 milliárd forint értékben nyújtottak be. A megvalósuló beruházások összértéke - a pályázati támogatással és az önerővel együtt - majdnem 25 milliárd forint.
    

Terveik szerint a pályázatok pozitív elbírálása esetén 123 elektromos busz és 4 önjáró trolibusz beszerzése valósul meg a programban és tíz nagyvárosban - Egerben, Győrben, Szegeden, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Veszprémben, Miskolcon, Pécsen, Szegeden és Szolnokon - jelenhetnek meg nagy számban új elektromos buszok, illetve budapesti elővárosokban is. A támogatási szerződéseket várhatóan 2021. augusztusban fogják megkötni - mondta. Szólt arról, hogy további finanszírozási lehetőségeket is szeretnének bevonni ebbe a programba.
   

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Közlekedési Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az elmúlt két évben beszerzett 900 új autóbuszukkal 2020-ban 27 ezer tonna szén-dioxid kibocsátásától mentesítették a környezetet. Idén 1600 új autóbusz beszerzésének megindítását tervezik - tette hozzá. Hat városban adtak be pályázatot a zöld busz programban, Szolnokon tíz elektromos autóbusz beszerzését tervezik a közeljövőben konzorciumi partnerükkel, az MVM Mobiliti Kft.-vel. Szólt arról, hogy jövő héten jelenik meg Európa legjelentősebb elektromos autóbusz beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás, amelyen 100 elektromos autóbusz közbeszerzési eljárását indítják meg.
    

Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselő a környezetvédelem, az illegális hulladéklerakók felszámolásának fontosságáról beszélt. Hozzátette: a zöld busz program során az elektromos buszok üzembe helyezésével a városok nem csak tisztább levegőjű, kevésbé zajszennyezett egészségesebb környezetet hozhatnak létre lakóik számára, hanem az üvegházhatású gázkibocsátásuk csökkentésével hozzájárulhatnak a klímaváltozás ellen folytatott küzdelemhez is.
    

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a fiatalok, a jövő generáció szerepének fontosságát hangsúlyozta a környezetvédelemben. Kiemelte: az elektromos buszok is hozzájárulnak a klímavédelemhez, és emellett komoly előrelépést jelent majd Szolnokon a szandaszőlősi elkerülő út megépítése, a 4-es út négysávosítása, egy új Tisza-híd megépítése, a faültetések, parkosítások. A polgármester köszönetet mondott a kormányzat támogatásáért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com