Szombaton kezdődik a 175. személyhajózási főidény a Balatonon

Szombaton kezdődik és a korábbi évekhez hasonlóan augusztus utolsó vasárnapjáig tart a 175. személyhajózási főidény a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) az MTI-vel pénteken.A társaság 16 kikötőből 12 útvonalon közlekedtet menetrendi hajókat, ez a szezon 58 napja alatt 3362 járatot jelent. Kiemelték ezek közül a két legkedveltebb útvonalat, a Fonyód és Badacsony közöttit, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany járatot, amelyeken naponta 6-6 hajó közlekedik mindkét partról.

Balatonfüred és Siófok között pénteken, szombaton és vasárnap késő este is lehet vízi úton közlekedni. A kompok Szántódrévből 6.40 és 23.20 óra között, Tihanyrévből pedig 7.00 és 23.40 óra között indulnak, a közlekedés a forgalom függvényében folyamatos.  
    

A korábbi évekhez hasonlóan idén is lesznek sétahajók, bulihajók, a kisgyermekeket pedig a Varázshajó program várja. A Bahart megemlékezik a balatoni hajózás jubileumáról is. A megújult menetrendi hajókon a balatoni hajózás történelmét és a tóparti településeket mutatják be kisfilmeken, Siófok, Balatonfüred, Badacsony kikötőiben pedig kültéri kiállítások mutatják be az elmúlt 175 év eseményeit.
   

A közlemény szerint a Bahart SZÉP-kártyát is elfogad fizetőeszközként, a kisgyermekek pedig ingyen utazhatnak a menetrendi hajókon a Kajla útlevéllel. A jegyek nem drágultak az idén. Korábbi közleménye szerint a társaság idén jobb eredményekre számít, mint tavaly. A 10,6 milliárd forintos jegyzett tőkéjű Bahart a tavalyi 3,3 milliárd forintnál nagyobb, 3,5 milliárd forint árbevételt vár az idegenforgalom fellendülésében bízva. 2020-ban az előző, forgalmi rekordot hozó évhez képest a komp forgalma 90 százalékra, a személyhajóké 75 százalékra esett vissza a járvány miatt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com