Sztrájk miatt leállt a londoni metró

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Sztrájk miatt teljesen leállt szerdán a londoni metróközlekedés.A londoni tömegközlekedési vállalat (Transport for London, TfL) tájékoztatása szerint a metróvezetők gyakorlatilag teljes körű munkabeszüntetése miatt a 402 kilométeres londoni metróhálózat mind a tizenegy fővonalán felfüggesztették a forgalmat, és a 270 állomás mindegyike bezárt.
    

A két nagy közlekedési szakszervezet, az RMT és az Aslef a brit kormány által a TfL költségvetésében követelt több százmillió fontos megtakarítás ellen tiltakozik, mivel az érdekképviseletek szerint ez tömeges elbocsátásokhoz vezet és hátrányosan érinti a munkavállalók nyugdíjrendszerét is. A sztrájk a napi átlagos utasszám alapján több mint négymillió londonit, illetve Londonban dolgozó ingázót érint. Csak a londoni City pénzügyi központjába naponta 350 ezren utaznak tömegközlekedési eszközökkel, óriási többségük metróval.
    

Sztrájkoltak szerdán Angliában a tanárok, a közigazgatási tisztviselők és a rezidens orvosok is, inflációkövető béremelést követelve. Nagy-Britannia évtizedek óta példátlan sztrájkhullámot él át ezekben a hetekben, mindenekelőtt a megélhetési költségek negyven éve nem tapasztalt ütemű emelkedése miatt. A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint októberben 11,1 százalékos, novemberben 10,7, decemberben 10,5 százalékos, januárban 10,1 százalékos volt a tizenkét havi infláció Nagy-Britanniában.
    

Az elmúlt hetekben is sztrájkoltak a vasutasok, a tanárok, a kórházi ápolók, a mentősök, a buszsofőrök és a határrendészeti dolgozók, és a szakszervezetek további hasonló akciókat hirdettek meg a bérkövetelések teljesítésének elmaradása esetére. Legközelebb, csütörtökön és szombaton ismét a vasutasok tartanak 24 órás munkabeszüntetést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com