Taxis szövetség: felbecsülhetetlen károkat okoznak az illegális szolgáltatók

Felbecsülhetetlen károkat okoznak a turizmusnak az illegális dolgozó taxis "hiénák" - mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggel, Magyarország! című közös műsorblokkjában hétfőn.Hozzátette: a turisztikai hivatal friss felmérése szerint a turistákra olyan taxiscsoportok szakosodtak, akik ötszörös, tízszeres árat kérnek egy szállításért. Mint mondta, a turisták taxizással kapcsolatos negatív véleménye különböző fórumokon is megjelenik, erről a turisztikai hivatal is visszaigazolást kapott, mivel sok turista emiatt nyilatkozta, hogy nem szeretne visszatérni Magyarországra.

    
Hangsúlyozta: ezt a folyamatot a taxis szövetség a szakminisztériumokkal és a kormánnyal közösen szeretné megelőzni. Emlékeztetett: az engedély nélküli taxisok megállítása érdekében a szakma levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelynek eredményeként, többek között az elmúlt két hétben is a hatóságok fokozottan ellenőrizték a taxisokat.
    

Attól, hogy egy autó színe és rendszámtáblája is sárga, nem jelenti, hogy ellenőrzött, engedéllyel rendelkező taxiról van szó, ezért csak az ismert taxitársaságok autóit érdemes választani - hívta fel a figyelmet Metál Zoltán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com