Több mint 80 járatot töröltek Belgiumban a Ryanair pilótáinak sztrájkja miatt

A brüsszeli Charleroi repülőtéren 88, hétfőn és kedden induló vagy érkező Ryanair járatot töröltek az ír diszkont légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt - írta hétfőn a The Brussels Times hírportál.A Ryanair belgiumi pilótái és a fapados légitársaság között zajló nézeteltérés miatt ezen a nyáron kétszer is sztrájkba léptek a dolgozók: egyszer a július 15-16-i hétvégén, amikor mintegy 120 járatot töröltek, majd július 29-30-án, ami közel száz járatot érintett.
    

A pilóták továbbra is azt követelik a légitársaságtól, hogy állítsa vissza fizetésüket a koronavírus-járvány előtti szintre, mivel a vállalat a pandémia idején úgy döntött, hogy 20 százalékkal csökkenti a bérezésüket. A cég azóta ismét nyereséget termel, de a kért intézkedéseket továbbra sem hajtotta végre. A sztrájk további oka, hogy a Ryanair októbertől fel kívánja mondani valamennyi Belgiumban állomásó pilótája munka- és pihenési rendjét garantáló kollektív szerződést, annak ellenére, hogy ez törvényellenes. A szakszervezetek és a Ryanair vezetősége közötti többszöri találkozó ellenére még mindig nem találtak kiutat a patthelyzetből.
    

A szakszervezetek a múlt héten nyílt levélben fordultak Alexandre De Croo szövetségi kormányzóhoz és Elio Di Rupo vallon miniszterelnökhöz. Elítélték, hogy a Ryanair "nem tartja be a belga szociális és munkaügyi jogszabályokat", és találkozóra hívták a politikai vezetőket annak érdekében, hogy részletesen tájékoztassák őket a légitársaság visszaéléseiről.  
    

A Ryanair Zaventemben is üzemeltet járatokat, de nem Belgiumban állomásozó repülőgépekkel. A légitársaság vezetősége tavaly ősszel úgy döntött, hogy bezárja brüsszeli bázisát, mert a fővárosi repülőtéren túl magasnak ítélték a viteldíjakat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com