Több mint kilencmilliárd forintból épül tovább Nyíregyháza nyugati elkerülője

Két, összesen 7,8 kilométer hosszú útszakasszal bővül a Nyíregyházát nyugatról elkerülő út; a 9,2 milliárd forint értékű, kizárólag hazai forrásból finanszírozott beruházás alapkövét hétfőn tették le a nyírségi megyeszékhelyen.A két ütemben megvalósuló, 2019 negyedik negyedévére elkészülő útfejlesztésről Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere az ünnepségen elmondta: ezzel a beruházással válik teljessé a város nyugati elkerülője, ami az M3-as autópályát kapcsolja össze a település északi részén fekvő Nyírszőlőssel és Sóstógyógyfürdővel.

    
Az elkerülő nemcsak a város mindennapi közlekedését fogja segíteni, hanem a nemzetközi tranzitforgalmat is el tudja majd vezetni a sztráda irányába, tehermentesítve a kamionoktól a belváros körútját - mondta. Megjegyezte, az útszakasz országosan is jelentős iparfejlesztési területet nyit meg a közvetlen autópálya-kapcsolattal, az elkerülő már meglévő részéből pedig már sokat profitáltak az itt működő nagyvállalatok, így például a dán Lego.
    

Az első, a 36-as főúttól a Tokajt és Nyíregyházát összekötő 38-as főútig tartó mintegy 3,8 kilométer hosszú szakasz bekerülési költsége csaknem 5,4 milliárd forint. A kétszer egysávos úton egy körforgalmat és egy hidat építenek ki a Budapest-Miskolc-Nyíregyháza vasúti fővonal felett. A második, 4,1 kilométer hosszú, szintén kétszer egysávos szakasz a 38-as főúttól a nyírszőlősi útig tart, beruházási költsége 3,7 milliárd forint lesz. Mindkét szakaszon idén áprilisban indulnak a kivitelezési munkák.
    

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója emlékeztetett, a nyugati elkerülő első két - az M3-as autópályától a 36-os főútig tartó hét kilométeres - része 2015-ben készült el, ennek a folytatásaként készül el a következő két ütem. Az épülő utak kivitelezője a Zemplénkő Kft., illetve a Ke-Víz 21. Zrt. lesz.
    

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, az új útszakasz az ipari területek könnyebb megközelíthetőségét és a tranzitforgalom elvezetése teszi lehetővé. Vinnai Győző országgyűlési képviselő szavai szerint a nyugati elkerülő "bezárásával" a Nyíregyházától északra fekvő, valamint a rétközi települések számára is könnyebben elérhető lesz az M3-as autópálya.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

http://ujhazak.com