Több mint százezren használják a Wallis autómegosztó szolgáltatását, a wigót

Tavaly csaknem 30 százalékkal 100 ezer fölé nőtt a wigo, a Wallis Autómegosztó Zrt. szolgáltatás felhasználóinak száma; az ügyfelek az 52 perces átlagos út alatt 15 kilométert, összesen 8 millió kilométert tettek meg, megegyezően a 2022-essel - közölte a cég az MTI-vel hétfőn.A tájékoztató szerint az üzleti felhasználók körében az ügyfélszám dinamikusabban 33 százalékkal, a megtett kilométer pedig majdnem 10 százalékkal nőtt. A mintegy 500 járműből álló flotta fiatalodott: az év végére az autók átlagéletkora 1,2 évre csökkent.
   

Koralewsky Márk a wigo carsharing vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy Budapest és az agglomeráció is élhetőbbé válik az autómegosztás terjedésével.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mivel egyetlen megosztott autó akár hét-tíz saját használatú járművet is képes kiváltani a városi forgalomban, ezért kiterjedtebb használatuk egyszerre jelent kevésbé intenzív forgalmat, több parkolóhelyet és kevésbé szennyezett levegőt. A wigo 100 négyzetkilométeres szolgáltatási területét folyamatosan bővülő külső zónák egészítik ki egyebek közt Budakalászon, Budaörsön, Dunakeszin és Érden - tette hozzá.
    

Az AutoWallis Magyarországon kívül Albániában, Ausztriában, Bosznia-Hercegovinában, Csehországban, Bulgáriában, Görögországban, Horvátországban, Koszovóban, Lengyelországban, Montenegróban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és Észak-Macedóniában van jelen gépjármű- és alkatrész-kereskedelemmel, szervizszolgáltatásokkal, gépjárműkölcsönzéssel.
    

Korábbi beszámolójuk szerint az AutoWallis Nyrt. több mint egyharmadával növelte árbevételét és nyereségét a tavalyi első három negyedévben, mindkét mutató szeptember végére meghaladta a 2022-es egész éves értéket. A vállalat árbevétele tavaly a január és szeptember közötti időszakban éves összevetésben 36 százalékkal, 282,9 milliárd forintra nőtt. A csoport nettó nyeresége 34 százalékkal 10,223 milliárd forintra míg EBITDA-ja 38 százalékkal 17,489 milliárd forintra emelkedett. Az AutoWallis részvényeit a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzik, az elmúlt egy évben 87 és 124,5 forint között változott az árfolyamuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com