Új csomópont készül a 47-es főúton Debrecen határában

A déli gazdasági övezet megközelíthetőségének javítása érdekében új, úgynevezett osztályozós csomópontot alakítanak ki a 47-es számú főúton, Debrecen határában - jelentette be a város alpolgármestere kedden a helyszínen sajtótájékoztatón.Barcsa Lajos azt mondta, a Magyar Közút Zrt. beruházásában Debrecen felől egy jobbra kanyarodó, Mikepércs felől egy balra kanyarodó külön sávot alakítanak ki annak érdekében, hogy az ipari parkba tartó járművek ne akadályozzák a 47-es út forgalmát.

    
Az önkormányzat saját forrásból 430 millió forintot biztosít az új csomópont kialakítására, amely várhatóan 90 nap alatt, október végére készül el. Az új csomópontból lesz megközelíthető a Krones szeptembertől termelő gyára, illetve a Continental most épülő üzeme, valamint az InterTanker leendő autóbuszgyára - ismertette a részleteket Barcsa Lajos.  Hozzátette, hogy eddig összesen 4,5 milliárd forintot fordítottak a déli ipari övezet alap-infrastruktúrájának a kialakítására.
    

Elmondta azt is: a város az ipari parkok megközelíthetőségének javítása mellett tervszerűen fejleszti a belterületi úthálózatot: eddig 53 csomópontot korszerűsítettek, a munkákat az idén újabb korszerűsítésekkel folytatják mintegy négymilliárd forint ráfordítással. Barcsa Lajos ugyanakkor fontosnak nevezte Debrecen megközelíthetőségének a javítását is. Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy az M35-ös autópálya év végére eléri a román határt, s már javában tart a 471-es főút Debrecent Hajdúsámsonnal összekötő szakaszának szélesítése.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

http://ujhazak.com