Új csúccsal zárta az idei személyhajózási idényt a BAHART

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) november 2-án zárta a 179. személyhajózási idényt, és az eddig összesített adatok szerint a társaság hajóin és kompjain összesen 2 millió 326 ezer utazót regisztráltak, ez a szám már most magasabb, mint a tavalyi teljes év utasforgalma, és 53 ezerrel több a múlt év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.Kiemelték, a balatoni turizmus fejlődését a kiemelkedő forgalom is jól mutatja, hogy a személyhajók 901 ezer főt fogadtak - mintegy 38 ezer utassal többet, mint az előző csúcsszezonban -, a kompokon pedig 1 millió 425 ezer utas kelt át a Balatonon, 15 ezerrel többen, mint tavaly.

Kifejtették, a növekedésben leginkább a települések között közlekedő menetrendi járatok utasszáma, a családi kedvezmények, valamint az egyre többen hajózó kerékpárosok játszottak döntő szerepet.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A menetrendszerinti hajók több mint 664 ezer utast szállítottak, 7,3 százalékkal többet, mint 2024 hasonló időszakában. A legkeresettebbek 2025-ben is a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany közötti útvonalak voltak.

A magyar kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásával megvalósult fejlesztés eredményeként az elmúlt évben forgalomba állított Tomaj és Balaton katamarán idén is népszerű volt, csak a Fonyód–Badacsony járaton majdnem 251 ezren utaztak, a Tomaj katamarán pedig egyedül több mint 124 ezer utast szállított a két part között. A Balaton környéki kerékpáros turizmus is folyamatosan erősödik, a BAHART személyhajói idén 54 ezer biciklit szállítottak, ami 22 százalékos emelkedést jelent. A kompokon a kerékpárosok száma 8,5 százalékkal, 133 ezerről 144 ezerre nőtt.

A közlemény hangsúlyozta, az idén bevezetett új intézkedések sikeresnek bizonyultak. A kedvezményeknek köszönhetően a családi jeggyel utazók száma 82 ezerről több mint a duplájára, összesen 171 ezerre növekedett. Az utasok körében egyre kedveltebb az online és az automatás jegyváltás is, a személyhajókra 177 ezer utas vett ezeken a felületeken jegyet, ami 30 százalékkal haladja meg a tavalyit. A séta- és nosztalgiahajózás is kedvelt volt, a 197 ezer utasszám a tavalyihoz hasonlóan alakult. A sétahajózás legnépszerűbb kiindulópontja Balatonfüred, Keszthely és Siófok volt. A klasszikus nosztalgiahajók közül a Kelén és a Helka emelkedett ki az utasok számát illetően.

A közleményben kitértek arra, hogy az őszi időszakban 15 százalékkal erősebb forgalmat mértek a BAHART hajóin a tavalyi évhez képest. A tanítási szünet idején a siófoki, balatonfüredi és keszthelyi kikötőkben naponta indultak séta- és nosztalgiahajók, míg hétvégén Badacsonyból volt lehetőség sétahajóra szállni. A hétvégéken menetrendi járatok is közlekedtek a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalakon. A különleges alkalmakhoz – például a Szigligeti Süllő Fesztiválhoz – szintén kapcsolódott hajós program a hosszú hétvégén.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com