Új, egységes parkolási rendszert vezetnek be

A jelenlegi bonyolult, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is - döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés többsége.A közgyűlés 22 igen szavazattal és 7 nemmel új parkolási rendeletet alkotott, eszerint a főváros területén négy zónát határoznak meg, az A-jelű zónában 600 forintba kerül majd óránként a parkolás, és 8 és 22 óra között kell a díjat fizetni, a B-jelűben 450 forint az óradíj 8 és 20 óra között, a C-zónában 300 forint, 8-18 óra között, a D-zónában pedig 200 forint, 8-18 óra között. Az A-B-C zónákban legfeljebb három órát lehet parkolni, a D-zónában ez nincs korlátozva.
   

A jelenlegi parkolási díjak 175 és 525 forint között mozognak. Az új szabályozás szeptember első hétfőjén, azaz 5-én lép hatályba. Az új parkolási rendszer részeként egységes információs táblák is megjelennek az utcákon, amelyek egyértelművé teszik az egyes parkolási zónák jellemzőit. Emellett körülbelül 10 százalékkal nő a parkolási díjas zónák területe. A közgyűlés többsége nem támogatta a Fidesz-KDNP-frakció módosító javaslatát, hogy 8 óra helyett fél 9-től legyen fizetős a parkolás a fővárosban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Felkészülés az év végi ünnepekre a közlekedés jegyében!

Az őszi és a téli közlekedésre történő átállást követően továbbra is fontos annak hangsúlyozása, hogy ezen időszakban fokozott figyelemre van szükség a közúti közlekedés során.

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Baleset történt a Duna ráckevei hídján

Frontálisan ütközött két autó Ráckevén, a Duna-híd újtelepi oldalán lévő felhajtón; a balesetben egy harmadik jármű utánfutója is érintett volt - közölte a katasztrófavédelem szerda reggel az MTI-vel.

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére

Az előrejelzések változó halmazállapotú csapadékra figyelmeztetnek!

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

http://ujhazak.com