Új gyalogátkelő lesz az Astoriánál

Új, jelzőlámpás gyalogátkelő létesül az Astoriánál, a Rákóczi úton összekötve a Múzeum körút és a Károly körút járdáit - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.Az új gyalogátkelő egyszerre szolgálja majd a nehezebben közlekedő idősek haladását, illetve a babakocsival közlekedők és a kerekesszéket használók biztonságos átkelését - írták. A beruházás révén süllyesztett szegélyű, taktilis figyelmeztető és tájékoztató jelekkel ellátott burkolat segíti majd az akadálymentes és biztonságos közlekedést, továbbá új középsziget épül a Rákóczi úton, valamint a zavartalan közlekedés biztosításáért a Blaha Lujza tér irányú buszmegálló a jelenlegi helyénél előrébb kerül a tér felé.
    

A BKK közölte, az építési munkák előreláthatólag 4-8 hétig tartanak, és szükségszerűen ideiglenes forgalmi változásokkal járnak. Az építkezés környezetében a kivitelezés teljes időtartama alatt sávelhúzásra, vagy -lezárásra kell számítani, de irányonként két-két forgalmi sáv mindig járható lesz. A kivitelező mindent megtesz, hogy az arra közlekedők igényeit a lehető legjobban kiszolgálja, egyúttal biztosítsa a munkavégzéshez szükséges területet a járdákon és a közúton egyaránt - írták.
   

A BKK kéri az arra közlekedők türelmét, és köszöni, ha a beruházás idején az alternatív útvonalakat használják. Közleményükben úgy fogalmaztak, "Budapest a gyalogosbarát fejlesztések tekintetében is nagyot lépett előre az elmúlt időszakban". Zebrák épültek a Blaha Lujza téren, a Nyugati téren, a Boráros téren, az Orczy úton, és hiánypótló beruházás volt a Rákóczi úton kialakított új gyalogos-átkelőhely is, amely a Szentkirályi utcát és a Kazinczy utcát kapcsolja össze - emlékeztettek.
    

A BKK közölte azt is, hamarosan elkezdődhet az Örs vezér terénél is a felszíni gyalogos-átkelőhely kialakítása, ennek köszönhetően a gyalog közlekedők egyszerűbben kelhetnek majd át a Kerepesi úton a kőbányai és a zuglói oldal között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

http://ujhazak.com