Új helyre költözik az autóbusz-pályaudvar Hévízen

A korábban épült alpályaudvar 700 millió forintos bővítésével kialakított új autóbusz-pályaudvarról indulnak és oda érkeznek június elsejétől a buszok Hévízen - közölte a város önkormányzata pénteken az MTI-vel.A tájékoztatás szerint néhány évvel ezelőtt, még a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program keretéből épült meg az az alpályaudvar a város nagyparkolója mögött, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből elnyert 700 millió forintból bővített ki az önkormányzat a Volánbusszal konzorciumban. A fedett peronnal, kerékpártárolóval is ellátott új pályaudvar június elsejétől fogadja és indítja az autóbuszokat, egyelőre próbaüzemben, amíg az átépítés le nem zárul.

    
Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) jelezte: a régi - a tófürdő bejárata közelében még 1957-ben épült - buszpályaudvar esetében az önkormányzat és a Volánbusz területcserét hajt majd végre, a gyógytó közvetlen szomszédságában, az épület és környezete átalakításával egymilliárd forintos gyógyhelyfejlesztési beruházás valósul meg. Egyebek mellett turisztikai információs központot, rendezvényteret, ivócsarnokot, kerékpáros központot hoz létre a város, de tervezik helyi járatú buszközlekedés elindítását is.
   

 A közlés szerint a hévízi autóbuszállomást 60 országos és regionális autóbuszvonal érinti, évente csaknem 1,5 millió utas fordul meg itt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

Semmibe vette a szabályokat

Semmibe vette a szabályokat

Inkén állítottak félre egy fiút, aki jogosítvány nélkül vezetett, ráadásul ittasan.

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz Budapest több kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. március 21-én és 22-én Budapest I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.

Riasztó számok

Riasztó számok

Itt vannak az egyhetes ellenőrzés eredményei.

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

Letörte a sorompót, megrongálta a fénysorompó villogó jelzésének burkolatait – keressük!

A mosonmagyaróvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedés biztonságát veszélyeztető bűncselekmény elkövetőjének beazonosítása érdekében.

A március az utakon is szeszélyes

A március az utakon is szeszélyes

A rendőrök az elmúlt napokban Győr-Moson-Sopron vármegye útjain számos olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ahol a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet a tavaszi megváltozott időjárási- és útviszonyokra.

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

Indul a motoros szezon – a biztonság mindenek előtt!

A kellemesebb idő beköszöntével egyre több motoros jelenik meg az utakon.

Hatvan jogsértő egy nap alatt

Hatvan jogsértő egy nap alatt

A rendőrök Tolna vármegyében ellenőrizték a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát.

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

http://ujhazak.com