Újabb buszsávellenőrzés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretei között ellenőrizte a buszsávok szabály szerinti használatát 2025. május 5-én és 7-én.Összesen 97 esetben intézkedtek a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály rendőrei a két napon keresztül tartó akció során.

Autóbusz forgalmi sávval kapcsolatosan 71 alkalommal intézkedtek a rendőrök.

68 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben szabálysértési feljelentéssel éltek, két főt figyelmeztettek, mivel a sofőrök jogosulatlanul használták az autóbusz forgalmi sávját.

Ezen kívül helyszíni bírságot összesen 13 fővel szemben szabtak ki az egyenruhások, két esetben a gépjármű lejárt műszaki érvényessége, háromszor az útburkolati jel figyelmen kívül hagyása, kétszer elsőbbségi szabályok megsértése miatt. Záróvonalon áthaladás, illetve megállás szabályainak megsértése miatt két-két esetben bírságoltak, valamint egy-egy főt szabálytalan sávváltás és nem megfelelő autóablak fólia használata miatt szankcionáltak.

Közigazgatási bírsággal kellett sújtaniuk hat embert biztonsági öv használatának elmulasztása, kettőt tilos jelzésen áthaladás, egy főt kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása miatt.

Közigazgatási jegyzőkönyvet egy esetben, tilos jelzésen áthaladás miatt készítettek, figyelmeztetést két esetben alkalmaztak záróvonalon áthaladás miatt.

 A Budapesti Rendőr-főkapitányság folyamatosan végez hasonló ellenőrzéseket „…hogy mindenki hazaérjen!”.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com