Újabb elemei készültek el a zalaegerszegi tesztpályának

Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya okosvárosának teljes úthálózata, továbbá az autóút- és autópálya-szakasz aszfaltozása, így 73 százalékos készültségen áll a kivitelezés - közölte pénteken a helyszínen a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya kormánybiztosa.Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) a sajtóbejáráson elmondta: a mintegy 45 milliárd forintos beruházással a jövő év végére elkészülő tesztpályán befejeződött a smart city, vagyis okosváros teljes úthálózatának kiépítése; a városi forgalmi környezetet imitáló területen hamarosan elkezdődik az épületelemek kivitelezése, ezzel 610 folyóméter hosszú homlokzatot alakítanak ki az utak mentén.

    
Ugyancsak befejeződött a másfél kilométer hosszú, kétszer-kétsávos autópálya-szakasz aszfaltozása, illetve a felette átívelő, 40 méter hosszú felüljáró hídszerkezete, továbbá az ehhez csatlakozó három kilométeres autóútból az első egy kilométeres szakasz. A miniszteri biztos beszámolt arról is, hogy elkezdődött a fejlett vezetéstámogató rendszerek tesztelésére szolgáló pályaelem kialakítása, ahol különböző közlekedési szituációkban vizsgálhatják az önvezető járműveket. Szintén zajlik a megépítése annak a dombnak, amelyen öt különböző szintű - 5, 12, 18, 25 és 30 százalékos - emelkedőt és lejtőt alakítanak ki.
    

A már tavaly befejezett, jelenleg is futó- és kormányművek tesztelésre használt kezelhetőségi pálya közepén ugyancsak elkezdték egy hasonló vizsgálatokra alkalmas kisebb pályaelem építését. Ennek befejezését tavaszra tervezik - sorolta a képviselő. Vigh László közölte: a hagyományos járművek mellett önvezető és elektromos autók tesztelésére is alkalmas ZalaZONE építése az ütemterv szerint halad, a befejezését a jövő év végére tervezik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com