Újabb járatokat töröltek a brüsszeli repülőtéren a csomagkezelők sztrájkja miatt, de már közel a megegyezés

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: Újabb, mintegy száz járatot töröltek a csomagkezelők munkabeszüntetése miatt szerdán a brüsszeli Zaventem repülőtéren, sajtóhírek szerint azonban hamarosan megegyezés születhet, és így véget érhet a sztrájk.A tervezett 620 járatból nagyjából százat töröltek szerdán, a sztrájk hetedik napján - közölte a légikikötő szóvivője. A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is. A TUI fly bejelentette, hogy saját munkatársai fogják elvégezni a csomagok kezelését.

   
A rossz munkakörülmények, az alacsony bérek és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök este kezdődött. Az utasoktól azt kérték, hogy indulás előtt ellenőrizzék a repülőtér honlapján, indítják-e a járatukat, érkezzenek a szokásosnál korábban, és ha lehetséges, csak kézipoggyásszal utazzanak. A belga média legfrissebb hírei szerint az Aviapartner vezetői és a cég munkatársainak érdekeit védő szakszervezetek hajnalig tartó tárgyalásai során elfogadtak egy megállapodás-tervezetet, amelyet szerda délelőtt véglegesíthetnek, és amely véget vethet a sztrájknak.
    

Kedden 140, hétfőn 110, vasárnap 150, szombaton ugyancsak 110, pénteken pedig 130 járatot kellett törölni a munkabeszüntetés miatt. A Brussels Airlines belga légitársaság járatait nem érinti sem az akadozó csomagkiadás, sem a járatkimaradás, mivel földi kiszolgálását a Swissport cég végzi. A Zaventem a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér Belgiumban, tavaly 25 millió utast fogadott, szemben a második legnagyobb, bár ugyancsak főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi 7 millió utasával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com