Újabb testkamerákat tesztel a BKK

Újabb testkamerákat tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amely így március végéig összesen hat gyártó hét típusú kameráját, valamint azok háttérrendszereit próbálhatja ki díjmentesen - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.A tesztelésbe a jegyellenőrökön kívül az utaskoordinátorokat is bevonták, így az utasok nemcsak a villamosokon, a trolibuszokon és a kisföldalattin, hanem már a metróállomások belépési pontjain is találkozhatnak testkamerás BKK-munkatársakkal - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

    
Mint írták, az eszközök megítélése változó, de az érintettek többségében elfogadják és hasznosnak találják az alkalmazását. Testkamerát a közlekedési ágazat több hazai szereplője is használ, tapasztalataik kedvezőek. Az utasok az ellenőrzés során nagyobb készséget mutatnak az együttműködésre, egyúttal csökken a konfliktushelyzetek kialakulásának veszélye.
    

Az elmúlt években több olyan eset is napvilágra került, amelyben a közösségi közlekedést igénybe vevő ügyfelek és a BKK jegyellenőrei között kialakult nézeteltérés okát utólag nehéz volt rekonstruálni. Az ilyen helyzeteket is egyértelműbbé teszi, ha a testkamera által készített felvétel objektív bizonyítékkal szolgál a panaszok utólagos kivizsgálásához - olvasható a BKK közleményében.
    

Emlékeztettek, a BKK jegyellenőrei - első lépésként - január 28-tól három nemzetközi gyártó eszközeit kezdték tesztelni. Ekkor elsősorban kiemelt fővárosi vonalakon, az 1-es, a 4-es és a 6-os villamoson, valamint a kisföldalattin használták a különböző testkamerákat, később azonban bővült az érintett járatok köre.
    

A BKK reményei szerint a tesztidőszak, majd a sikeres beszerzési eljárás lefolytatása után a leginkább megfelelő testkamerákat működtetheti majd, amelyek a munkatársaknak a legkényelmesebb használatot biztosítják, valamint az utasok körében is kedvező fogadtatásra találnak - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

http://ujhazak.com