Újra megnyílt két határátkelő Magyarország és Szlovákia között Borsodban

Az ingázók, a munkavállalók érdekében, az egészségügyi biztonság szigorú fenntartása mellett kedden a szeptember elsején elrendelt határzár után ismét megnyílt két határátkelő Magyarország és Szlovákia között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánrévén és Tornanádaskán.A Bánrévén tartott sajtótájékoztatón Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a kormánynak fontos, hogy megismerje az emberek, a határ mentén élők véleményét, meghallgassa őket.

    
Most biztosítani kell az idősek, az iskolások védelmét és a gazdaság zavartalan működését - emelte ki, hozzátéve: az utazási korlátozás nagyon fontos, ugyanakkor a kormány figyelembe veszi a határ menti települések "speciális" helyzetét, hiszen sokan járnak át a határ másik oldalára dolgozni. Ezért is döntött a határok itteni megnyitása mellett a kormány, a szabályok szigorú betartása mellett - mondta az államtitkár.
    

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arról szólt, hogy már több hónapja küzd az ország a koronavírus ellen, az emberek az egészségüket és a munkahelyüket is féltik. Hangsúlyozta: a kormánynak ezekre a kihívásokra kell megoldást találnia, a határ újbóli megnyitásával most ez történt, hiszen megkönnyíti, hogy a határ mentén élők nem veszítsék el a munkájukat.
   

Riz Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta: továbbra is fontos a gazdaság működőképességének megőrzése, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is. Bánréve a térség legjelentősebb tranzitútvonalán fekszik, ahol nemcsak Szlovákiába szállítanak termékeket a fuvarozók, hanem Csehországba és Lengyelországba is ezen keresztül indulnak útjukra a kamionok. Többi között ezt a határátkelőt használják az ÓAM Ózdi Acélmű Kft. járművei is, útban a visegrádi országok felé, amelyek nagy felhasználói a cég termékeinek - emelte ki a képviselő.
    

Tornanádaska térségében szintén a gazdasági együttműködés az egyik legfontosabb érv a határátkelőhely folyamatos használata mellett. A magyar és a szlovák oldalon működő cégek között több is akad, amely napi szintű üzleti kapcsolatot ápol egymással. A határátkelő teljes lezárása olyan pluszköltségeket jelentene nekik, amelyek veszélyeztetnék a versenyképességüket - tette hozzá.
    

Megköszönte a kormánynak, hogy a vírusveszély második hulláma elleni védekezés közben is fontosnak tartja az itt élők biztonságát, valamint a visegrádi négyek zavartalan gazdasági együttműködését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

http://ujhazak.com