Útdíjfizetési szolgáltató: január 31-én lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák

Január 31-én lejárnak a 2018-as éves autópálya-matricák, amelyekkel már csak jövő héten csütörtök éjfélig lehet jogszerűen közlekedni a  magyarországi útdíjköteles autópályákon és autóutakon - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.A mostani határidővel több mint 2,3 millió e-matrica jár le - közölte  pénteken az MTI-vel a NÚSZ Zrt. A közleményben Bartal Tamást, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy az új éves e-matricák az ország több mint kétezer pontján, ezen felül interneten és mobiltelefonnal, sms-ben vagy telefonos alkalmazáson keresztül könnyen megvásárolhatók.  

    
Kiemelték, hogy az országos éves matrica ára 2012 óta, a megyei matricák ára pedig 2015-ös bevezetésük óta nem változott. A D1 kategóriába sorolt gépjárműveknél - ide tartoznak a motorkerékpárok, a személyautók és azok pótkocsiai - az éves országos matrica ára 42 980 forint, a megyei matrica ára pedig 5000 forint.
    

A nagycsaládosok részleges díjmentességre jogosultak, kedvezményes e-matrica vásárláshoz azonban minden év január 31-ig be kell jelenteniük a közlekedési igazgatósági hatóság nyilvántartásába az általuk üzemben tartott gépjárművet. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a rendvédelmi szervek által üzemben tartott vagy a megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek után nem kell útdíjat fizetni, viszont ők is csak akkor használhatják térítésmentesen a díjköteles útszakaszokat, ha a jármű forgalmi rendszámát a Belügyminisztérium nyilvántartások vezetéséért felelős helyettes államtitkársága nyilvántartásba vette. A díjmentességet minden évben meg kell újítani - ennek határideje szintén 2019. január 31-én jár le.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

http://ujhazak.com