Ütközéselkerülő rendszert tesztel villamosokon a BKV

Innovatív ütközéselkerülő rendszert tesztel villamosokon a BKV, ez veszély esetén figyelmezteti a villamosvezetőket, akik így hamarabb kezdhetik meg a biztonságos fékezést és elkerülhetik a baleseteket.A Bosch által kifejlesztett rendszer működését bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón Borbás Péter, a BKV villamosüzem-igazgatója elmondta: évek óta kutatják, hogy milyen módszerek segíthetnek a forgalombiztonság növelésében. Tavaly 365 balesetben volt érintett villamos, ezek közül 47 volt "sajáthibás esemény", és mindössze három balesetben történt személyi sérülés.
    

Éves szinten egymillió kilométerre vetítve 2,3 balesetet okoznak villamosok - közölte. Borbás Péter kiemelte, ugyan az előbbi szám nem jelentős, de az a céljuk, hogy még ezt is csökkentsék.

A másik fontos célkitűzésük, hogy javítsák a társaság munkavállalóinak munkakörülményeit - mondta, hozzátéve, hogy a villamosvezetők munkája rendkívül stresszes.
    

Szőke Zoltán, a Bosch automatizált vezetés fejlesztéséért felelős alelnöke közölte, a cég által kifejlesztett rendszert fél éve két - a 41-es vonalon közlekedő - Tatra villamosra telepítették. Az autóipar csúcstechnológiáját, kamera- és radarszenzorokat hozták el a városi közösségi közlekedésbe - mondta. Kitért arra is, hogy a rendszer számos európai országban és Debrecenben is bizonyított már. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ötven százalékkal csökkent azoknak a baleseteknek a száma, amelyekben villamos is érintett - közölte a szakember.
    

Az ütközéselkerülő rendszert minden sínpályára egyedileg kalibrálják. A kamerarendszer figyeli a villamospálya környezetét, felméri a mozgásokat, a rendszer megpróbálja előre jelezni az esetleges veszélyhelyzeteket. A radarral a sínpályát figyelik, ez képes akár 70-80 méter távolságból lehetséges akadályokat észlelni. Amikor a rendszer akadályt észlel, akkor hangjelzéssel jelez a villamosvezetőnek, aki így időben megkezdheti a biztonságos fékezést - ismertette Szőke Zoltán.
    

Elmondta azt is, hogy a technológia kifejlesztésében a Bosch budapesti fejlesztési központja is részt vett, a rendszer szenzorjait és kameráit a vállalat hatvani telephelyén gyártják. A közreadott sajtóanyag szerint a beüzemelési fázisában a rendszerrel felszerelt villamos több ezer kilométert tett meg. A két Tatra villamosra szerelt rendszer már az első útján több mint tíz esetben jelzett, de az elmúlt három hónapos tesztidőszak során csaknem ezer jelzést jegyeztek fel.
    

Több mint ötszáz esetben segített a rendszer a járművezetők figyelmének megerősítésével csökkenteni a kockázatokat a mindennapi közlekedésben - olvasható az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Ónos eső és hó is nehezítheti a közlekedést

Kérjük, hogy fogadják meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság hasznos tanácsait.

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

Szilveszterkor is biztonságban az utakon

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az év végi ünnepekre való tekintettel felhívja a figyelmet, hogy a balesetek elkerülése érdekében ittasan soha ne üljenek volán mögé!

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Torlódásra lehet számítani a főváros több útvonalán

Gyűlés miatt december 22-én jelentősen akadozhat a forgalom Budapest egyes pontjain.

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

Ünnepi díszítésű kocsik közlekednek a téli szünetben a Gyermekvasúton

A téli szünetben minden nap várja utasait a Gyermekvasút, és a hagyományokhoz hűen feldíszített vasúti kocsik gondoskodnak utazás közben az ünnepi hangulatról - közölte a MÁV-csoport az MTI-vel pénteken.

http://ujhazak.com