Végrehajtotta szűzrepülését a kizárólag orosz alkotóelemekből álló SJ-100-as utasszállító

Végrehajtotta első repülését a kizárólag orosz alkatrészekből összeszerelt SJ-100-as utasszállító repülőgép Komszomolszk-na-Amure város térségében - közölte pénteken a Rosztyeh orosz állami vállalat."Az importpótolt 97004-es számú, SJ-100-as repülőgép, amelyet sorozatgyártási technológiák alkalmazásával építettek meg a Jakovlev NyRt. Regionalnije Szamoljoti leányvállalata gyártóközpontjában, a gyári repülőtérről a levegőbe emelkedett Komszomolszk-na-Amuréban" - hangzott a tájékoztatás a körülbelül egyórás szűzrepülésről.

"A tanúsítási folyamat még folyamatban van, de a repülőgép sorozatgyártási üzemben készült, a szállításra tervezett végleges formájában" - állt a Rosztyeh által kiadott szövegben.

Az SJ-100-asok gyártása és szállítása a tanúsítási tesztek befejezése és az eredményeknek az orosz légiközlekedési hatóság (Roszaviacija) általi jóváhagyása után válik lehetővé.

Kirill Kuzyecov, az SJ-100 főtervezője szerint a repülőgép vázát módosítani kellett az orosz rendszerek és aggregátumok felszereléséhez, valamint a gyártási folyamat és a légi jármű karbantartásának egyszerűsítéséhez.

Az SJ-100-as egy rövidtávú repülésekre tervezett, keskenytörzsű repülőgép, amelyet a rendszer- és alkatrészpótlás programja keretében hoztak létre. A repülőgép a jelenleg is üzemelő Superjet típusú repülőgépek családjának újabb modellje.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com