Viharos szélre és porátfúvásokra figyelmeztet az Útinform

Kedden napközben viharossá fokozódik az északias szél az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az északkeleti vármegyékben, a Dunántúl északnyugati részén, valamint a Balaton térségében; az erős szél már több helyen hordja a port - figyelmeztet az Útinform.Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint a legerősebb széllökések sebessége helyenként meghaladhatja a 70 kilométer/órát. Az erős szél már hordja, kavarja a port az M1-es autótópálya komáromi szakaszán a 104-es kilométernél, az M3-as autópályán a hajdúnánási szakaszon, a 214-es kilométer közelében, valamint a 3-as főúton Emőd és Vatta között, a 163-as kilométernél. Ezeken a szakaszokon a látótávolság lecsökkenhet, emiatt a Magyar Közút mindenkitől azt kéri, hogy a látási viszonyoknak megfelelően, fokozott figyelemmel közlekedjen.
   

A tájékoztatás szerint főként Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala vármegyében fokozódik napközben viharossá a szél. Ezekben a vármegyékben a szél a száraz időjárás miatt lokálisan porátfúvásokat okozhat nemcsak a gyorsforgalmi, hanem a fő- és mellékúti szakaszokon is.
    

A közlekedőknek ajánlott indulás előtt tájékozódniuk az aktuális út- és látási viszonyokról a www.utinform.hu oldalon. A porviharban érintett térségekben érdemes a kisebb látótávolság miatt a szokásosnál is óvatosabban, lassabban és körültekintően vezetniük a sofőröknek - hívta fel a figyelmet az Útinform. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedd délelőtt a honlapján már hírt adott egy balesetről, amit az erős szél okozott. A tájékoztatás szerint egy teherautó vontatmányát lökte árokba a szél a 33-as főuton, Mezőtárkány térségében, Besenyőtelek és Poroszló között.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag, más olasz légikikötőkben korlátozást vezettek be

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, miközben Reggio Calabria és Pescara légikikötőjében korlátozásokat vezettek be további négy másik repülőtérrel együtt.

Húsvéti közlekedésbiztonság

Húsvéti közlekedésbiztonság

A húsvéti ünnepek a családdal és a barátokkal együtt töltött időről szólnak.

http://ujhazak.com