Visegrádnál útjavítás előzi meg a Giro d'Italia magyar szakaszát

A Giro d'Italia országúti kerékpáros verseny útvonalát előkészítve márciusban felújítást végeznek a 11116-os jelű visegrádi panoráma-bekötőúton és burkolatjavítást a 11-es út Visegrádot is érintő szakaszán, emiatt forgalomkorlátozásra, útlezárásra és sebességkorlátozásra kell számítani - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.A visegrádi panoráma-bekötőút 3,8 kilométeres szakasza újul meg a Patak Park Hotel és a fellegvár közötti szakaszon - közölték. Március 7. és 11. között előkészítő és marási munkálatok zajlanak majd, március 16. és 29. között pedig az aszfaltréteg terítését és tömörítését végzik.
   

A 11-es út 5,2 kilométeres szakaszán a visegrádi Rév utcai csomópont és Pest megye határa között burkolatjavítás és növényzetgondozás lesz. Azon a szakaszon félpályás korlátozással, sebességkorlátozással és útszűkülettel kell számolni márciustól a verseny első napjáig, május 6-áig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A visszafordíthatatlan út

A visszafordíthatatlan út

Huszonnégy óra telt el. Huszonnégy hosszú óra, mióta utoljára éreztem a szél simogatását az arcomon, a motor dübörgését a lábam alatt. Az emlékek most is élénken pörögnek, mintha még mindig ott lennék.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VIII. és IX. kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VIII. és IX. kerületében

Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2025. január 29. és január 31. között Budapest V., VIII. és IX. kerületében.

Csúszásveszély az utakon

Csúszásveszély az utakon

A téli időszakra jellemző közúti közlekedési balesetek megelőzésére hívja fel a figyelmet a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.

Az utasok biztonságéért - 2024

Az utasok biztonságéért - 2024

A BRFK és a BKK ellenőrzései során tavaly összesen több mint száz embert állítottak elő.

Fagyos útviszonyok jöhetnek

Fagyos útviszonyok jöhetnek

Kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében fogadják meg a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

Segítsen megtalálni az Audis ámokfutót!

Segítsen megtalálni az Audis ámokfutót!

A BRFK azonosította, és körözést adott ki a hat ember sérülésével járó közlekedési balesetet okozó férfi ellen.

A piros tilos, a sorompó meg nem játék

A piros tilos, a sorompó meg nem játék

Ez az általános érvényű, fontos szabály egy román kamionosnak nem volt egyértelmű.

Kérjük türelemmel és odafigyeléssel közlekedjenek

Kérjük türelemmel és odafigyeléssel közlekedjenek

Az ünnepek előtti megnövekedett forgalomra való tekintettel kérjük a KRESZ szabályok betartását.

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VI. és VII. kerületében

Ideiglenes forgalomkorlátozás Budapest V., VI. és VII. kerületében

Filmforgatás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2024. december 18. és december 21. között Budapest V., VI. és VII. kerületében.

Finn módszeres forgalomellenőrzés

Finn módszeres forgalomellenőrzés

Ittas járművezetőket kerestek a rendőrök egy összevont akcióban, Salgótarjánban.

http://ujhazak.com