Visit Hungary Zrt.: a magyar turizmus számára jó hír az újrainduló Budapest-Philadelphia repülőjárat

Hat év után indul újra közvetlen repülőjárat Budapest és Philadelphia között, ami nagyon jó hír a magyar turizmus és az üzleti világ számára is; ezáltal a két ország közti utazás könnyebb, tervezhetőbb és remélhetőleg olcsóbb is lesz - mondta a Visit Hungary Zrt. vezérigazgatója szerdán a TV2 Mokka című műsorában.Csendes Olivér a közvetlen repülőjárattal összefüggésben közép és hosszú távú célként határozta meg, hogy ne csak szezonális legyen ez a járat, amely az első évben májustól októberig fog üzemelni. Hozzátette: reméli, a számok annyira lenyűgözőek lesznek, hogy később egész évesre bővíti majd a járatot az American Airlines, valamint, hogy más légitársaságok is csatlakoznak ehhez, és kínálnak majd más amerikai városokból is közvetlen járatot Budapestre.

Jelezte, hogy eddig is évente majdnem 400 ezer amerikai vendég kereste fel Magyarországot, de ezzel a közvetlen repülőjárattal az utazás könnyebb, tervezhetőbb és remélhetőleg olcsóbb is lesz. Közölte, az amerikai turisták kedvelik Magyarország építészeti örökségét, kultúráját, körükben népszerűek a magyar borok, valamint a dunai hajózás is.

A Budapest-Philadelphia közvetlen járatról elmondta, hogy a naponta közlekedő gép Budapesten 11:25-kor fog felszállni és helyi idő szerint 15 órakor fog megérkezni Philadelphiába, onnan este indul vissza és másnap 9:25-kor érkezik meg a Liszt Ferenc repülőtérre.

Csendes Olivér arra is felhívta a figyelmet, hogy Philadelphia az American Airlines egyik legnagyobb csomópontja, onnan 100 követlen járat indul Amerika különböző városaiba, így "gyakorlatilag teljes Észak-Amerika kinyílik" Magyarország számára.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Biztonságosan, üzem szerint működik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a kedd reggel óta tartó havazás mellett is biztonságosan, üzem szerint működik - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső miatt másodfokú riasztást adtak ki több délnyugati járásra

Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel.

Ismét havazik!

Ismét havazik!

Csúszós útfelületen az autósoknak fokozott figyelemmel kell vezetni, mivel az elindulás, a megállás és a kanyarodás egyaránt komoly koncentrációt igényel, de még az egyenes haladás során is kiemelt óvatosság szükséges.

Mindig van kifogás

Mindig van kifogás

Ezúttal nem bódultan, de az eltiltás hatálya alatt vezetett az a 30 éves fürgedi férfi, akit a simontornyai egyenruhások ellenőriztek a napokban.

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Szokatlan dolgokat hagytak el az utasok az osztrák vonatokon

Kerekesszék és műfogsor is szerepel az elvesztett tárgyak listáján.

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

2026 legbiztonságosabb légitársaságai

Az AirlineRatings.com állította össze a listát.

Elektromos rollerezés télen

Elektromos rollerezés télen

Továbbra sem javasoljuk ebben az időben.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Útinform: sok helyen latyakosak, hókásásak az utak

Az ország keleti, délkeleti területein havazik, sok helyen sónedves, latyakos, hókásás, helyenként havas az útburkolat - figyelmeztetett az Útinform kedd reggel a honlapján.

Fények két keréken

Fények két keréken

A hideg sem vette kedvét a vállalkozó szelleműeknek Magyarkeresztúron, hogy díszbe öltöztetett, kivilágított kerékpárra üljenek és megmutassák közlekedési tudásukat.

http://ujhazak.com