Vitézy Dávid: magyar-német kormányzati munkacsoport alakult a közlekedési együttműködés erősítésére

Közös munkacsoportot alakított a magyar és a német kormányzat a közlekedés és a közlekedési ipar területén folytatott együttműködés erősítésére - mondta Vitézy Dávid, az Innovációs és Minisztérium államtitkára a közmédiának kedden Berlinben.Az államtitkár Volker Wissing német szövetségi közlekedési miniszterrel folytatott megbeszélése után adott nyilatkozatában kiemelte, hogy az egyre szorosabb együttműködés hozzájárulhat a többi között annak a tervnek a megvalósításához, hogy hidrogénhajtású motorvonatok álljanak üzembe a nem villamosított magyaroroszági vasútvonalakon. Dolgoznak egyebek mellett azon is, hogy jobban összehangolják a vasúti menetrendeket, és így "egy székben, egy vonaton ülve" lehessen eljutni Budapestről például Párizsba, kihasználva az osztrák, a német és a francia nagysebességű vasúti hálózatot.
    

Vitézy Dávid a legnagyobb európai vasúti közlekedési és közlekedés-technológiai szakmai vásáron, a berlini ImmoTranson folytatott tárgyalásokat. Mint mondta, "a vasút a jövő", a leginkább fenntartható és környezetbarát közlekedési mód, a kormány pedig arra törekszik, hogy a magyar ipar szereplői, köztük a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások és a külföldi tulajdonú cégek is minél inkább bekapcsolódjanak a vasúti járműipar egész Európában kibontakozó "reneszánszába".
    

Ismertette, hogy ennek jegyében egyeztetett a berlini vásáron több, Magyarországon tevékenykedő német nagyvállalat, köztük a Knorr Bremse és a Siemens vezetőivel. Hozzátette: a kormányzat örömmel nyugtázta a Siemens és a hazai tulajdonú Magyar Vagon Zrt. stratégiai megállapodását, amely azt a célt szolgálja, hogy a magyar vasúti járműgyártás korszerű technológiára támaszkodva egyre nagyobb szerephez jusson.
   

A hétfőn kezdődött ImmoTranson 56 országból 2834 kiállító vesz részt. A péntekig tartó vásár központi témája a fenntartható mobilitás. A kiállítók minden eddiginél több, 250 új termék és eljárás világpremierjét időzítették a rendezvényre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

Ellenőrzés a H8-H9 HÉV vonalán

A budapesti rendőrök kiemelten ellenőrizték a gödöllői HÉV fővárosi szakaszát.

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Péntek éjjel az M5-ös autópályán Soroksárnál leállítják a forgalmat

Többször leállítják a forgalmat pénteken 20 órától szombaton hajnali 4 óráig az M5-ös autópályán Soroksár térségében - tudatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményben csütörtökön az MTI-vel.

Ne indulj el így!

Ne indulj el így!

Egy teherautó-sofőrt gyorshajtás miatt állítottak meg, ám az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű kerekei teljesen elkoptak, néhol darabok hiányoztak belőlük.

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

Figyelemfelhívás a köd közlekedésbiztonsági veszélyeire

A köd az autósok egyik legnagyobb ellensége, ugyanis jelentősen akadályozza, szélsőséges esetben akár el is lehetetleníti a közlekedést.

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Készüljünk fel együtt az őszi közlekedésre!

Az őszi időszak beköszöntével megváltoznak az időjárási-, látási- és útviszonyok, amelyekhez a járművezetőknek fokozottan alkalmazkodniuk kell.

A rolleresek védelmében

A rolleresek védelmében

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén sajnálatos módon egyre gyakoribbá váltak a rollereseket érintő közlekedési balesetek, így volt ez a tegnapi napon is.

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain az elmúlt 24 órában 12 közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök, amelyek közül 2 személyi sérüléssel végződött.

Fókuszban Dél-Pest

Fókuszban Dél-Pest

Újabb komplex közlekedési és közbiztonsági ellenőrzést tartottak a budapesti rendőrök.

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

BRFK: jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete

Jelentősen javult a főváros közlekedési helyzete, a közlekedési balesetben elhunytak száma 43 százalékkal kevesebb az idei év első 9 hónapjában, mint a tavalyi év azonos időszakában - erről beszélt Léránt Krisztián rendőr alezredes.

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Autóval megközelíthetetlen úti célok

Ha akarnál se tudnál kocsival eljutni ezekre a helyekre.

http://ujhazak.com