Vitézy Dávid: május 30-án újraindul a vasúti közlekedés Ajka és Veszprém között

Pótbuszok helyett újra vonatok járnak május 30-tól Ajka és Veszprém között, így a Székesfehérvár-Szombathely transzeurópai fővonal végre újra teljes hosszában járható lesz - írta szerdai Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.Tájékoztatása szerint a vasútvonalat üzemeltető GYSEV döntése értelmében a forgalom újraindításakor elsőként a tehervonatok indulnak meg. Május 29-én még tesztelik a berendezések működését a felújított szakaszon, majd másnaptól az eredeti menetrend szerint, óránként közlekednek a személyvonatok Ajka és Veszprém között.

Vitézy Dávid felidézte: a problémák a 2024-es tavaszi esőzések után jelentkeztek az érintett pályaszakaszon, ahol egy korábbi felújítás során nem épült ki megfelelő vízelvezetés. Az érintett szakaszon nyáron sebességkorlátozást vezettek be, később a tehervonatok közlekedését is leállították, majd az őszi esők után a szakaszt 2024. decemberében le kellett zárni és azóta pótlóbuszok jártak Ajka és Veszprém között

Bár a minisztérium eredetileg fél éves felújítást ígért, egy évig nem történt semmi, a kivitelezési szerződést csak 2026 februárjában kötötték meg. Amíg az építkezés néhány hónapot vett igénybe, a teljes folyamat több mint másfél évig tartott - jegyezte meg. Véleménye szerint ez az eset is jól mutatja, hogy Lázár János minisztersége idején a "vasútellenesség" a legfontosabb fővonalakat sem kímélte.

A folyamatos forráskivonás és a beruházások elhalasztása oda vezetett, hogy már nem az volt a kérdés, hogyan fejlődik a magyar vasút és hogyan tart lépést a régiós országokkal, hanem az, hogy a MÁV egyáltalán képes-e fenntartani a meglévő színvonalat. A válasz pedig sajnos erre is nemleges volt - írta bejegyzésében Vitézy Dávid.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Egy héten belül a harmadik ámokfutót fogták el a székesfehérvári rendőrök

Halmozta a jogsértéseket az az autós, aki a rendőri intézkedés elől menekült, végül több rendőri egység összehangolt fellépésének köszönhetően Balatonvilágos térségében elfogták.

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

Majdnem 200-zal száguldott a 21-esen

A megengedett tempó majdnem duplájával közlekedő sofőrt mértek be a Nógrád vármegyei egyenruhások.

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

Tíz ország, ahol a legkockázatosabb az autóvezetés

A Zego kutatása alapján készült el a rangsor.

Keményebb a betonnál

Keményebb a betonnál

– Mi van, Gombafej, Anyuci a fejedre ragasztotta a sisakot? – heccelte a többi rolleres Csabit, aki ragaszkodott hozzá, hogy térd- és könyökvédőt, valamint sisakot viseljen.

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Egyetlen rossz döntés is végzetes következményekkel járhat a repülőgépen

Határozott üzenettel hívja fel az utasok figyelmét a vészhelyzeti szabályok fontosságára a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

A vasúti tragédiák elkerülhetők!

Ma figyelmesen, holnap épségben elnevezésű – Győrtől Keszthelyig terjedő – kampányt abszolvált a rendőrség és a GYSEV június második hetében, amelyből a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is kivették a részüket.

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

Baleset-megelőzés: Figyeljünk egymásra az utakon!

A közlekedés biztonsága közös felelősségünk.

El akarta kerülni az intézkedést

El akarta kerülni az intézkedést

Ittasan, vezetői engedély és bukósisak nélkül motorozott egy fiatalember.

http://ujhazak.com