Vitézy Dávid: új vasúti megállóhely épül a kaposvári egyetem mellett

Új megállóhely létesül a Kaposvár-Siófok vasútvonalon, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári campusának közvetlen közelében, így jelentősen javul a kaposvári egyetemváros vasúti elérhetősége - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.Vitézy Dávid a bejegyzésében azt írta, a beruházásra vonatkozó kivitelezési tendert a napokban már ki is írja a MÁV. A miniszter kiemelte, az új megállóhelynek köszönhetően a hallgatók, az oktatók és az egyetem dolgozói a jövőben sokkal egyszerűbben érhetik majd el az egyetemvárost vonattal.

A kaposvári vasútállomásról mindössze 8-9 perc lesz az út, a megállóhelytől pedig 3-4 perces sétával elérhető lesz a campus. A Guba Sándor utcai vasúti átjáró mellett létesülő új megállóhely megépítését a MÁV a Közlekedési és Beruházási Minisztérium által biztosított forrásból finanszírozza, a terveket pedig a cég saját szakemberei készítették el - áll a bejegyzésben.

Vitézy Dávid arról is írt, hogy a beruházás keretében egy 50 méter hosszú, akadálymentes, 55 centiméter magas, térkő burkolatú peron épül, amelyet korszerű világítással és esőbeállóval is felszerelnek. A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően az új megállóhely megépítését 2027 második felére tervezik.

"Pont az ilyen fejlesztések miatt is fontos, hogy jövőre 30 milliárd forintról 80 milliárd forintra nő a MÁV saját beruházási kerete. Így ugyanis a nagy, uniós forrásokból finanszírozott projektek mellett az olyan kisebb, de a szolgáltatás minősége szempontjából hasonlóan fontos beruházások megvalósítására is jut majd pénz, mint amilyen a kaposvári új megállóhely megépítése" - hangsúlyozta a miniszter.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Magyar Péter: a kormány jelentősen szigorítaná az elektromos rollerek használatát

Jelentős szigorítást javasol az elektromos rollerek használatára a kormány a széles körű szakmai és társadalmi egyeztetéseket követően - jelentette be a miniszterelnök szerdán Facebook-oldalán.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A BKK az újpesti útfelújítások során nem fogad el közlekedést veszélyeztető hibákat

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az újpesti útfelújítások során nem fogad el a kivitelezőtől közlekedést veszélyeztető hibákat - a vállalat ezt csütörtökön közölte az MTI-vel azt követően, hogy a városrész korábbi fideszes polgármestere bírálta a kivitelezést.

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

Egy hét alatt közel 400 gyorshajtó az M7 somogyi szakaszán

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a sebességhatárok betartására az M7-es autópálya somogyi szakaszán is.

Műszaki hiba lett a veszte

Műszaki hiba lett a veszte

Őrizetben a siófoki sofőr.

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

VAKÁCIÓ OFF, SULI ON! – Vigyázzunk a gyermekekre az utakon!

A tanév kezdetével ismét több százezer gyermek jelenik meg a reggeli közúti forgalomban.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

Meglepő dolgot tiltottak be Hollandiában

A holland NS vasúttársaság szigorított.

http://ujhazak.com