21 év szabadságvesztésre ítélték a merénylőt első fokon

Terrorista támadás elkövetésében találta bűnösnek a Robert Fico szlovák kormányfő ellen tavaly májusban elkövetett merénylet elkövetőjét a besztercebányai Különleges Büntetőbíróság (STS), és első fokon 21 év szabadságvesztés büntetésre ítélte kedden. Az ítélet nem jogerős.Az ítélet kihirdetése után a vádlott, Juraj Cintula védője nem fellebbezett azonnal, de nem mondott le a fellebbezés beadására megszabott időtartamról, később pedig közölte: valószínűleg fellebbezni fognak. Amennyiben ez megtörténik, a per a legfelsőbb bíróságon folytatódik.

Az ügyész nem élt a fellebbezés lehetőségével - közölte a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Védett személy ellen elkövetett terrorista támadás bűncselekményéért - amelynek alapján Cintulát elitélték - akár életfogytiglani szabadságvesztés is kiszabható. Az elsőfokú ítéletet meghozó szenátus elnöke az indoklásban elmondta: nem volt kétséges, hogy a merénylet után a helyszínen őrizetbe vett Juraj Cintula követte el a bűncselekményt, csak a bűncselekmény besorolása volt vita tárgya, a bíróság azonban ebben a kérdésben az ügyész álláspontját fogadta el.

A szenátus elnöke hangsúlyozta: a merénylő Robert Fico elleni támadása során nem az állampolgárt, hanem kifejezetten a miniszterelnököt támadta meg, akinek politikájával nem értett egyet. Hozzátette: a büntetés mértékének kiszabásakor figyelembe vették, hogy a merénylő idős, büntetlen előéletű, és egészségügyi problémái vannak.

A 72 éves merénylő védője, Namir Alyasry az elsőfokú ítélet kihirdetése után a szlovák hírügynökség szerint azt mondta: nem lepte meg az ítélet, tiszteletben tartják a döntést, ám "legnagyobb valószínűség szerint" fellebbezni fognak ellene. A védő korábban az elkövetett bűncselekmény más besorolására tett javaslatot a bíróságon, azt szerette volna elérni, hogy a vád közszereplő elleni támadás legyen, amely esetében 12 év szabadságvesztés a legmagasabb kiszabható büntetés.

Robert Fico ellen 2024. május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán (Handlová) tartott kihelyezett ülése után követtek el fegyveres merényletet. Az elkövetőt, a lévai Juraj Cintulát, aki öt lövést adott le, és ebből négy lövéssel megsebesítette a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd később a bazini (Pezinok) székhelyű különleges bíróság előre megfontolt gyilkossági kísérlet vádjával letartóztatásba helyezte.

Cintula vallomásában azzal indokolta tettét, hogy nem értett egyet a kormány politikájával, egyebek mellett azzal sem, hogy Robert Fico és kormánya folytatólagosan elutasítja, hogy fegyvereket szállítson Ukrajnának. A Cintula elleni eljárásban emelt vádat tavaly júliusban terrorista cselekmény elkövetésére minősítették át. Az esettel megbízott ügyész idén márciusban nyújtotta be az ügy több mint 6200 oldalnyi iratot tartalmazó vádiratát a Különleges Büntetőbíróságra, az ügy tárgyalása júliusban kezdődött.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com