25 év után válniuk kell, mert a bíróság szerint testvérek

Bizarr ítéletet hozott egy szaúd-arábiai bíróság. Egy 25 éve házas 7 gyerekes házaspár házasságát érvénytelenítette. Az ok pedig az, hogy csecsemőkorukban ugyanaz a nő szoptatta őket, ezért testvéreknek számítanak.


A Rass városában lévő bíróság erőszakkal és a pár akarata ellenére nyilvánította semmisnek a házasságot és egyben kimondta a válásukat is. – írja az Emirates 24/7 lap.

 

SAUDI-SPRING-FESTIVAL

A bíróság állítólag megdönthetetlen bizonyítékot talált arra, hogy a férjet és feleséget ugyanaz a nő szoptatta. Ez pedig testvérekké tette őket. Al Watan a bíróság képviseletében a következőt mondta: „Hivatalosan is szétválasztottuk azt a férfit és a nőt, akiről a tárgyalás alatt bizonyíthatóan kiderült, hogy ugyanaz a nő táplálta őket.”

Az iszlám tanítása szerint a nő, ha szoptat egy gyereket akkor is az anyjává válik, ha biológiailag nem az övé. A gyerekei pedig a kicsinek a testvérei lesznek.

Al Watan közölte az ítéletet a szaúdi mufti, Abdul Aziz Al Shaikh sejk is támogatta. Ő pedig a szaúdi iszlám legmagasabb rangú tisztségviselőjének számít.

Forrás: hír24

Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com